Eric Clapton, a többszörös Grammy-díjas gitáros, énekes hatvanéves pályafutása során eddig egyetlen egyszer játszott Budapesten, 20 évvel ezelőtt, most azonban a legendás „Lassúkezű” művész, minden idők egyik legnagyobb hatású gitárosa, visszatér Budapestre május 2-án, az MVM Dome-ba.
Emellett a Bushbranch/Surfdog Records bejelentette, hogy kiadja Clapton 1989-es ikonikus Journeyman albumjának remasterelt különkiadását, amelyen négy új bónuszszám is szerepel, amelyek az eredeti stúdió felvételekből kerültek elő. A Journeyman: Deluxe Edition című album november 21-én jelenik meg digitális formában, valamint CD-n és LP-n, mely album három korábban kiadatlan dalt tartalmaz az eredeti felvételekből, valamint egy további bónusz nótát. Az albumon pedig olyan örökzöld slágerek találhatók, mint a Pretending, a Bad Love és a Running on Faith, olyan vendégekkel, mint George Harrison, Phil Collins, Chaka Khan, Daryl Hall, Robert Cray és még sokan mások.
Clapton maga így fogalmaz: „Journeyman… Ez az, aminek szeretném, hogy ismerjenek; szeretem azt gondolni, hogy mesterember vagyok. Úgy érzem, folyamatosan azon dolgozom, hogy tökéletesítsem mesterségemet.”

