2024. július 16. (kedd) 09:22

Hyppolit, a lakáj nyitja a Köz-Játék Fesztivált Kőszegen

Kőszegi Várszínház

A már zajló Kőszegi Várszínház keretében idén is megrendezik a Köz-Játék Fesztivált, amelyet a Hyppolit, a lakáj bemutatójával nyitnak meg július 11-én, csütörtökön – közölték az MTI-vel a szervezők.

A Kőszegi Várszínház az idei nyári szezonban 40 produkcióval várja a közönséget és számos saját bemutatót tart más teátrumokkal együttműködésben – tájékoztatott Pócza Zoltán, a kőszegi Jurisics-vár, Művelődési Központ és Várszínház igazgatója.
Szavai szerint a Köz-Játék-Fesztivál is több helyszínen zajlik majd július 11-e és 21-e között, a nagyszínpadi előadások mellett lesznek gyerek- és zenei programok, kamaraszínházi darabok, kiállítások és szakmai konferenciák is.
A Hyppolit, a lakájt a direktor elmondása szerint a dunaújvárosi Bartók Színházzal kooprodukcióban hozták létre, Őze Áron rendezésében. A főbb szerepekben Kálid Artúrt, Göttinger Pált, Balázs Andreát, Molnár Piroskát, Schneider Zoltánt és Auksz Évát láthatja és hallhatja a közönség.
Molnár Piroska visszatérő szereplője a Kőszegi Várszínháznak, 17 nyáron át játszott együtt az alkalmi társulattal, ő a közönség egyik nagy kedvence, akinek játéka várhatóan most is megkoronázza majd az előadást – vélekedett az igazgató.
A Hyppolithoz kapcsolódóan két könyvbemutatót is tartanak: Molnár Piroska a Kvittek vagyunk és Vajda Katalin a Maradok tisztelettel, Benedek Miklós című kötetét dedikálja július 13-án a kőszegi várban.
Július 14-én pedig Őze Áron tart egy kulturális emléksétát a kőszegi vártól indulva. Édesapja, Őze Lajos ugyanis 40 évvel ezelőtt forgatta Kőszegen a Hány az óra, Vekker úr? című filmet.
Pócza Zoltán szólt arról is: a Köz-Játék Fesztivál keretében lesz még egy különleges bemutató a szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal közösen: Baka István felnőtteknek szóló rémhistóriáját Én, a vámpír címmel Fábián Péter rendezi.
A Kőszegi Várszínház nyári rendezvénysorozata két és fél hónapig tart. A következő hetekben – többek között – fellép Grecsó Krisztián, Epres Attila, Györgyi Anna, Kamarás Iván, Nagy-Kálózy Eszter, Pálos Hanna, Rudolf Péter, Sajgál Erika, Szulák Andrea, Vizi Dávid is.

Még több kultmix…
Novella