Koday László festőművész mesés képeiből nyílt retrospektív kiállítás a monori Vígadó Kulturális és Civil Központban, ahová érdemes ellátogatni, ha egy különös mesevilágba szeretnénk belecsöppenni.
Koday László több, mint hat évtizede fogott ecsetet, előszőr címfestőként a Ganz-MÁVAGBAN, ahol dolgozott, majd önálló festőként teremtette meg a saját, egyedi festői világát, amiről így vallott a Mixonnak:
-Ifjú koromban Csontváry csodaszép, különleges képei fogtak meg, később találkoztam a naívak, primitívek, neoprimitívek festészetével, amelyek őszintesége hatott rám, és arra ösztönzött, hogy képezzem magam. A Pataki Művelődési Házban a Nagy Balog János képzőművész körbe jártam, itt kaptam az első nívódíjamat egy kubista stílusban festett csendéletemre. Ekkor még kerestem a saját kifejezési formámat, nem volt egyéni stílusom. 1980-ban a naív művészeknek kiírt pályázaton a festészet kategóriában első díjat nyertem, és 1981-ben meghívott dr. Bánszky Pál művészettörténész, a kecskeméti Naív Művészek Múzeumába önálló kiállításra.
Azóta töretlenül alkot a Monoron élő művész, akinek a képei világszerte számos múzeumban és magángyűjteményben megtalálhatók. Koday László festészetének lényegét dr. Bánszky Pál egy katalógus bevezetőjében a követkőképp fogalmazta meg: “Koday László a festői pálya indulásakor a naiv művészet mezsgyéjét választotta járható útként, de tovább haladt, nem maradt meg a naivok ösztönös világánál. Kialakított magának egy olyan festészetet, amely több ponton mutatott rokonságot a naiv művészettel, de a tudatosság fokán és a személyes jegyek alapján azt önálló stílussá érlelte… Festményei a képzőművészet olyan vadvirágai, pontosabban nemesített virágai, amelyet az alkotó folyton megújuló szakmai ismeretével és fejlesztési igényelve érlel önálló, egyéni stílussá. Képei festői eszközökkel kifejezett tündérmesék. Ragyogó, keveretlen tiszta fények, nyugalmat és derűt árasztó kompozíciók.” Egy másik művészettörténész pedig azt írta róla: „Koday elérte azt a kialakult stílusával, hogy ha nem írja alá a képeit, akkor is lehet tudni, hogy ő festette! S ez az egyik legnagyobb dicséret egy festő számára!”
Koday László, az 1990-ben Bánszky Pál által újra indított Tokaji Művésztelep tagja volt a telep megszűnéséig, valamint alelnöke volt húsz évig az Országos Képző- és Iparművészeti Társaságnak. Több mint kétszáz csoportos és száz önálló kiállításon vett eddig részt, 2005-ben megkapta a Csokonay Vitéz Mihály alkotói díjat.
Életművének összefoglaló kiállítását Czető Bernát László író, dramaturg nyitotta meg, Rák Kati színművész zenés-verses műsorával színesítette a programot. A különleges Koday-mesevilág a hónap (szeptember) végéig várja Monoron látogatóit.




