Kulka János a Nők Lapja legújabb számának címlapján szerepel, s többek között elmondta, hogy „Nem változott az állapotom. Elfáradtam. Beteg vagyok, állandó fáradtságot érzek, vannak szavak, melyeket nehezen mondok ki. A nem szűnő fájdalom is megvisel. A jobb kezem gyenge.”
Lang Györgyi halála nagyon megviselte a színészt. „Györgyi jó barátom volt. Tényleg! A legjobb. Ott ültem mellette, fogtam a kezét, simogattam az arcát, amikor elment. A halála előtt másfél hónappal azt mondta: elfáradtam, Jancsi. Érezte. Tudta, hogy meg fog halni, de nem beszélt róla. Mariann-nak elmondta, mit szeretne, ha majd… Okos volt. Igaz jóbarát. Naponta mentem hozzá, jókat pletykáltunk, dumáltunk. Györgyi tele volt életigenléssel. Egyenes volt, kimondta, amit gondolt, egyszerre volt erőszakos és vicces nő. Nagyon szerettem. Nagy kegy, hogy körülvehettük őt. Csodásan ápolták. Az ápolónő ellátta, mi, a barátai mellette voltunk az utolsó percig. Akkor is, amikor az utolsó időben szinte állandóan csak aludt.”
Kulkát kevesen látogatják, volt kollégái, barátai szerinte megfelejtkeztek róla. Azt mondja, a falakon kívül durva a világ. Aki az utcán kedves volt, most elfordul. Már nem köszönnek rá, mint régen. Durvák lettek az emberek. Talán azért, mert sok a baj. A háború, az infláció megviseli az embereket.
„Elfelejtettek. Ahogy én elfelejtettem a betegség miatt az angolt, a franciát, a verseket, a címeket, mindent. Ők engem. Azok, akiknek régen segítettem, akiket támogattam, ahol jótékonyságból fölléptem, mind elfelejtettek. Számukra nem vagyok. Szégyellem magam… Kováts Adél néha fölhív. Olyankor örülök. Csákányi Eszter, ő rendszeresen. Vele sokat beszélgetek. Tájékozott, okos, hisztis, szomorú, vicces, nagyon jó ember, igazi barát! Üresek a napok. Sétálok Bercivel, híreket olvasok, teniszt nézek, és csak úgy nézek magam elé. Nincs semmi. Telik egyik nap a másik után. Stroke-os voltam. Már megnyugodtam. Azt mantrázom: megérdemeltem. Kedves voltam, és talán jó színész is. Viszont félelmem, szorongásom volt. A szöveg elfelejtésétől görcsösen rettegtem.”
Kulkának egy pécsi professzor megmutatta a képet az agyáról, és azt mondta: „ez öreg agy”. Roncsolódott a beszédközpontja, a mozgása se a régi. Sokat olvas a stroke-ról, a kilátásokról. És persze foglalkoztatja az elmúlás is.
„Györgyi búcsúztatása csodálatos volt! Ő kérte, hogy ilyen legyen, és Mariann fantasztikusan megszervezte. Sírtam, nevettem, hittem abban: látja és örül. Tudod, néha arra gondolok, hogy egyszer én is ilyet szeretnék. Janinának (Kulka János testvére – a szerk.) mondtam is. Tényleg. Fantasztikus volt! Fullajtár Andrea olvasta a vicces szöveget. Egy tökéletes óra. Annak, aki a felhőben van. Láttam hét éve áprilisban egy keddi napon. Jó volt. Nem félek.”
