2024. május 20. (hétfő) 10:22

Maggie, a macskatermészetű

Macska a forró bádogtetőn

A Macska a forró bádogtetőn (Cat on a Hot Tin Roof) Tennessee Williams 1955-ben megjelent Pulitzer-díjas drámája. A darabot először a Broadwayn mutatták be 1955. március 24-én. Az előadást Elia Kazan rendezte, Barbara Bel Geddes (Margaret), Ben Gazzara (Brick) és Burl Ives (Big Daddy) főszereplésével. A színpadi változatot 1956-ban négy Tony-díjra jelölték. A színdarabból 1958-ban Paul Newman és Elizabeth Taylor főszereplésével azonos címmel film is készült. Magyarországon először a Vígszínházban mutatták be 1967-ben Ruttkai Évával, Darvas Ivánnal és Páger Antallal, a kétezres évek elején pedig látható volt a Pesti Színházban is. Ezúttal Barabás András új fordításában, Valló Péter álltja színpadra. – Mára itt, Magyarországon is úrrá lett rajunk az a világ, amelyikben a pénzen kívül nem nagyon léteznek értékek. Adott egy nagyon gazdag ember, aki szegénysorból szerzett hirtelen hatalmas vagyont, ami most az örökösére vár… Ebből az alaphelyzetből azt hiszem, jóval többet értünk ma, mint akár másfél évtizeddel ezelőtt – mutat rá a rendező.
A színdarab egy gazdag déli család életébe enged bepillantást, amely tele van hazugságokkal és képmutatással. Big Daddy, a család feje haldoklik, de családja és orvosai eltitkolják előle a hírt, annak reményében, hogy ha jó színben tüntetik fel magukat előtte, nagyobbat szakíthatnak az örökségből. Brick, Big Daddy fia, a már kiöregedő futballsztár, otthon fekszik bekötözött lábbal, és szinte megállás nélkül iszik. Felesége, a szegény családból származó Maggie, kétségbeesetten harcol házasságával megszerzett társadalmi státusa megtartásáért, miközben szenved férje közönyösségétől. Brick a barátja, Skipper halála miatt depressziós, a darab a férfi homoszexuális hajlamait sugallja, melyet a férfiközpontú déli társadalomban saját maga elől is rejtegetnie kell, habár Williams nyitva hagyja Brick szexualitásának kérdését. Maggie bármire képes a házasságáért: talpon marad a jég hátán is vagy a forró bádogtetőn…
A drámát március 11-én mutatják be a Pesti Színházban. Az előadásban Szilágyi Csenge, Brasch Bence, Hegedűs D. Géza, Igó Éva, Radnay Csilla, Telekes Péter, Zoltán Áron és Gados Béla lép színpadra.

Még több kultmix…
Novella