A februári koncert után májusban Brahms újabb két magyar tánca, egy kihívást jelentő versenyműve és mélységeket megjáró szimfóniája kerül a Fesztiválzenekar műsorára. A hegedűszólót egy 1693-as Stradivarin Veronika Eberle játssza, akinek hangja a Bachtrack kritikusa szerint „olyan, mint a felhőkön áttörő meleg napsugár”. Partnere a sokoldalú legenda, a Gramophone Hírességek Csarnokának tagja, a magát csellistaként, íróként, zenei felfedezőként és általános rajongóként jegyző Steven Isserlis.
A brahmsi életmű legszélesebb körben ismert sorozatát, a huszonegy magyar táncot kis túlzással a szerző hegedűművész barátjának, Reményi Edének köszönhetjük. Ő volt az, aki megismertette a komponistával a magyar városi cigányzenét, a csárdás és a verbunkos típusait. A Brahms által feldolgozásoknak nevezett négykezes zongoradarabokat ma inkább zenekari változatban ismerjük. A huszonegyedik magyar tánc fürge tempójával, gazdag díszítettségével és a fuvola kiemelt szerepével a virtuóz népi furulya játékát idézi. A sorozat tizennegyedik darabja egyike azon kevés táncnak, amelyben Brahms semmilyen kölcsöndallamot nem használt fel. Lassú, elegáns, már-már a palotásra emlékeztető zene.
„Az a mulatságos ötletem támadt, hogy versenyművet írjak hegedűre és csellóra” – írta Clara Schumann-nak Brahms. A kettősverseny célja az volt, hogy megbékítse haragban lévő régi jó barátját, a hegedűvirtuóz Joachim Józsefet. A darab, amelyben a csellószólam Brahmsot, a hegedűszólam Joachimot szimbolizálja, elérte a kívánt hatást, az egymással társalgó két szereplő a műben és az életben egyaránt ismét közös hangra talált.
Műsoron: Brahms: XXI. (e-moll) magyar tánc, a-moll kettősverseny, op. 102, XIV. (d-moll) magyar tánc, IV. (e-moll) szimfónia, op. 98
A Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben május 10-én a Budapesti Fesztiválzenekar elelőadásában.
Vezényel: Fischer Iván;
Közreműködők: hegedű Veronika Eberle, cselló Steven Isserlis
