2026. július 01. (szerda) 04:21

Mi lesz veled Kossuth-díj?

Lovasi András vándordíjjá avanzsálódott Kossuth-díját évente újabb és újabb, „jelentős kulturális teljesítménnyel bíró zenész” kapja majd. Az, hogy a Fishing on Orfű fesztivál szervezőivel arra a következtetésre jutottak, gyakorlatilag két lehetőség áll az elismerés sorsa előtt: „vagy ez, vagy a szekrényben porosodik majd” nem lehet túlságosan meglepő. Lovasi András 2010-ben, már a díj átvételekor azt mondta, hezitálva vette át az elismerést. Akkor úgy nyilatkozott, a visszautasítással ugyanannak a politikai játszmának a részévé válna, amelyet károsnak tart. Később azonban egyre többet bírálta az állami díjak körüli kétségtelen politikai befolyást, amely véleménye szerint egy dologra volt jó, arra, hogy rontsa a díj társadalmi és szakmai megbecsülését.

Bár a Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag zenekarok alapítójaként is ismert dalszövegíró tervei szerint jövőre már a közönség szavazata dönt majd a díj következő gazdájáról, idén még azért nem sikerült teljesen rehabilitálni az elismerés becsületét. A Fishing on Orfű fesztivál megnyitóján tett bejelentéssel egyetemben ugyanis kezdésnek rögtön gazdát is cserélt a díj. Az elismerést Leskovics Gábor Lecsó vehette át, aki nemcsak a Pál Utcai Fiúk, hanem egyben a Kiscsillag zenésze is. Nem elvitatva Leskovics szakmai hozzáértését és érdemeit, a döcögős átállás egy tünete mindannak a vitának, amely gyakorlatilag alapítása óta felmerült az egyik legmagasabb rangú állami kitüntetés körül (és amely 2010 után erősödött fel igazán).

Cserhalmi György szerint az állami művészeti kitüntetések odaítélésekor rosszabb a helyzet, mint a szocializmusban. A 16 év alatt többnyire a kitüntetettek nevével szemben inkább az kapott minden évben nagyobb társadalmi visszhangot, hogy milyen szakmai érdekek és politikai szempontok játszottak szerepet a díj odaítélésében.

Még több kultmix…