A Carson Coma az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai sikersztorija gitárzene fronton, négy év alatt négy nagylemezt jelentettek meg, kétszer is megtöltötték a Budapest Parkot és szinte nincs olyan hazai fesztivál, ahol ne kérné őket a közönség. A zenekar április 6-án fergeteges koncerttel ünnepli meg ötödik születésnapját az MVM Dome-ban, a csapat eddigi legnagyobb bulijával.
A Carson Coma 2018-ban tűnt fel, kezdetben angol nyelvű, a ’60-as évek gitárzenéjét hozó dalokkal. A következő évben megjelenő debütáló lemezükön két dal kivételével már mind magyar nyelven íródott, amelyekkel végképp megnyerték a közönséget többek között a Peti és Én vagy az Én Még Sohasem slágerjeikkel, a zenei szakma pedig Fonogram-díjjal ismerte el a zenekart az év felfedezettje kategóriában.
A Bóna Zsombor, Fekete Giorgio, Gaál Péter, Héra Barnabás, Jónás Attila és Kun Bálint alkotta formáció 2022-es, Digitális/Analóg című lemezével az MTVA EMA legjobb magyar előadónak járó elismerést is átvehette Düsseldorfban, teltházas koncertet adtak a Budapest Parkban és végképp elfoglalták helyüket a fesztiválok nagyszínpadán is. A zenekar csavaros, humort sem nélkülöző szövegeivel nem csak szórakoztat, de gyakran reflektál aktuális társadalmi kérdésekre is, remekül rezonálva nemcsak a huszonévesek, de az idősebb korosztályok hétköznapi gondolataira, problémáira is. Társadalmi szerepvállalásukért az RTL Év Embere-díj dobogós helyén szerepeltek. A Carson Coma idén tavasszal IV címmel jelentette meg legújabb albumját, amely mind témáiban, mind zeneileg egy érettebb, a kamaszkort hátra hagyó, a fiatal felnőttkorba belépett zenekar képét sugározza, az olyan erős dalok pedig, mint a Feldobom a követ vagy a Nagykabát, még szélesebb közönséghez juttatta el zenéjüket. Az öt év alatt a zenekar az egyik legsikeresebb hazai rockzenekarrá vált.
További info: www.livenation.hu




