A kutya, pedig időben megkapta,
Hozzá se nyúlt, az egészet otthagyta.
Így megmaradt az ő vacsorája,
Csupa fehér most a ház portája.
A magasban egyedül uralkodó,
Nagy hegyek hófödte jeges csúcsa,
Csak csupán merő kíváncsiságból,
Vendégségben járt az udvarunkba.
Rögtön megvesz az Isten hidege.
A szép tavak felszínén hízik a jég,
Sétányok padjain gúzsban fekszenek
Még szegény emberek, a futottak még.
Tegnap reggel mezítláb elmehettem,
A nagygazdához a frissen fejt tejjel.
Amíg bent átöntötték a kannámból,
A pitvarnál nem engedtek beljebb.
Már régen inasnak adott az én apám,
A tejet hordhattam hajnalok- hajnalán,
Éreztem ám a sült kalács finom illatát,
De rég is ettem! A gondolata úgy átjárt.
A gazdasszony látta, ahogyan sóvárgok.
Egy néhány garast a tenyerembe nyomott.
Hé, ugye ennél ebből a mennyei sütésből?
Mondtam igen. És azzal rám csapta az ajtót.
Igen nagy szerencse érte a mi családunkat.
A jótét lélek szerény hajlékunkba költözött.
De mi tévők lesznek, akiket még elkerült?
Én Uram Istenem, csak úgy magunk között?
Negyvennégy tele meghozta a háborút.
A gazdagoknak most új irány a gyalogút.
A marhavagonban oly megalázó az utazás,
Már Ázsiában várta őket egy távoli szállás.
A tejes nagygazda éjjel nálunk kopogtatott.
István Bátyám! Elbújhatunk- e most nálatok?
Hát befogadtuk őket, ameddig csak kellett,
Az istálló adott nekik jó meleg búvó helyet.
Szépen lassan eljött a kommunista hatalom.
Jaj annak, aki másokat rejtegetett, gazdagot.
Fizette a sarcot a magyar ember hétszámra,
Mi meg éppen felkerültünk a kulák listára.
