2024. július 16. (kedd) 07:53

Popfesztivál Szabadkán

Popfesztivál

Június 14-én mutatták be a kultikus Képzelt riport című musicalt a Szabadkai Népszínházban. Déry Tibor azonos című kisregényét Pós Sándor alkalmazta színpadra, zenéjét Presser Gábor, dalszövegeit Adamis Anna írta. A Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadását Bal József rendezte. Az előadásban a Népkör Magyar Művelődési Központ Róna táncegyüttese is közreműködik.

Az eredeti, Déry által írt Képzelt riport egy megtörtént eseményről, egy amerikai popfesztiválon elkövetett gyilkosságról és az általa az íróban elindított gondolatokról és érzelmekről szól. A musical szabadkai változatában maradt a kerettörténet, hogy az elején a tömeg forgatagában két ember keresi egymást, a végére pedig már mindenki keres valamit.

Bal József rendező: „Abban bízunk, hogy ezek a dalok, dallamok mindenkinek ott vannak a fülében, és ehhez tudunk egy olyan történetet mutatni, ami nem egy régi poros történet, hanem a történet is egyszer csak megérkezik a mába.”

Kovács Nemes Andor, színész, Szabadkai Népszínház Magyar Társulata: „Le a kalappal Jocó, a rendező előtt, hogy hihetetlen érzékkel nyúlt ezekhez hozzá, és próbálta nekünk, hogy mit is akarunk mi közölni ezzel, és ez jó találkozás a rendezővel és ezzel a társulattal.”

Pámer Csilla Eszter szerepét alakítja a darabban, ami számára alapvetően az elengedésről szól:  „Valamiért sokszor nem tudjuk elengedni, vagy az embereket, vagy a helyzeteket, amikbe beleragadunk az életünk során.”

Az előadást Szabadkán, a Jadran színpadon. A tervek szerint legközelebb már ősszel játsszák majd, a Népszínház felújított épületében.

Még több kultmix…
Novella