2026. május 21. (csütörtök) 22:37

Roberta énekel

Roberta Gambarini

Roberta Gambarini sorsa már akkor megpecsételődött, amikor még meg sem született, hiszen szülei éppen egy jazzkoncerten ismerkedtek meg. Édesapja lemezgyűjteménye rengeteg inspirációt jelentett a Torinóban felcseperedő kislány számára, akit elkápráztattak a régi nagy jazzelőadók, Louis Armstrong, majd Ella Fitzgerald, Billie Holiday, Carmen McRae és Sarah Vaughan. Eleinte klarinétozni tanult, aztán úgy érezte, jobban ki tud teljesedni, ha kiereszti gyönyörű althangját. Tizenhét évesen már rendszeresen fellépett klubokban. Egy hazai jazzversenyen dobogós helyezést ért el, ami tovább erősítette elhatározását, hogy az énekesi pályát válassza. Néhány évvel később ösztöndíjjal tanulhatott a bostoni New England Conservatoryn, és ha már az Egyesült Államokban járt, elindult a neves Thelonious Monk Nemzetközi Jazzénekversenyen, ahol megint csak a dobogón találta magát; de a legfőbb díjat az jelentette számára, hogy elnyerte Benny Carter és James Moody jazzlegendák elismerését, később pártfogását is. Két lemezét jelölték Grammy-díjra.
A Budapest Jazz Orchestrával való együttműködéséről lelkesen nyilatkozott George Duke, Raul Midón, Al Di Meola, Joe Lovano, Jane Monheit és Peter Erskine is. Roberta pedig arra is vállalkozik, hogy az angol mellett anyanyelvén is énekel velük szeptember 23-án a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Még több kultmix…