2024. július 16. (kedd) 07:50

Springsteen 4 koncertet lemondott

A 74 éves Bruce Springsteen egészségi problémája miatt lemondta az európai turnéjának következő állomásait, többek között a prágait is, ahová sok magyar rajongója is elment volna. A zenész komoly beteg, orvosai pedig egyenesen megtiltották neki, hogy színpadra álljon.  Instagram posztja szerint Springsteen június 12-én a madridi turnéállomáson már fellép, vagyis 10 napra szól az orvosi tiltás. A zenész közösségi oldalának kezelője többek között a következőket írta: „A vizsgálatok és konzultációk alapján az orvosok arra a következtetésre jutottak, hogy Bruce nem léphet fel. Hamarosan bejelentjük az elmaradt koncertek új időpontját. Akik vissza kívánják téríteni a jegyárakat, azt a vásárlás helyén megtehetik. Bruce most lábadozik, de alig várja, hogy június 12-én Madridban a csodálatos Civitas Metropolitanben színpadra álljon”.

A Boss 2023 őszén ugyancsak betegség miatt mondott le több fellépései, akkor peptikus fekéllyel küzdött. A 73 éves zenész viszont azóta sem csökkentett a tempóján, hiszen a tavasszal kezdődött turnét majd csak az esztendő végén, november 22-én fejezi be Vancouverben, Kanadában és továbbra is 3 órásak a koncertjei, ahol végig a színpadon van és végig énekel is.Ahogy nincs vendégzenekar, úgy továbbra sem használ díszletet, vagyis ahogy az LGT énekli – Csak a zene! Dublinban, a Croke Parkban, a 83 ezer férőhelyes rögbi stadionban lépett fel május 19-én, s magam is tanúja voltam, hogy hanggal is bírja, de úgy tűnik, néha azért pihentetnie kell a hangszálait.

Még több kultmix…
Novella