Kalandos úton, Münchenen keresztül érkeztünk február 13-án Houstonba, hogy másnap ott lehessünk a Toyota Centerben Bruce Springsteen első texasi koncertjén. Ebben. stadionban játszik az NBA-ban a Houston Rockets, vagyis a Toyota Center kosárlabda fellegvár. A világturné néhány nappal korábban, Tampában kezdődött és még nem látni a végét, hiszen azóta több új helyszín is felkerült a listára. A közönségnek jó orra van és a Boss hihetetlen formában vágott neki a turnénak, bár azóta néhány koncertet kihagyott betegség miatt, de változatlan lendülettel megy tovább, s ahogy Houstonban is, majd három órát tölt a színpadon. A tudósítások szerint megrázta Houstont és ezúttal nincs ebben túlzás, életem egyik legjobb koncertjét éltem meg a texasi városban, a jegyünk a stadion 423-as szektorában, a 3 emeletre a 6-7-es ülésre szólt.
Springsteen profizmusát sosem érte kritika, de amit a houstoni koncerten megtapasztaltam, hogy ő és a zenekara, mintha csak maguknak játszottak volna, olyan örömmel és lelkesedéssel zenéltek, akár egy búcsúfellépésen, miközben még legalább ötven koncert következik, többek között Európában. Ezúttal arról nem értekeznék, miért maradt ki Budapest, mert ez egy óriási, helyrehozhatatlan balfogás. Szegény Brády Marci barátom, ha élne, sose engedte volna ki a kezéből ezt a lehetőséget. Hajdan ő hozta el Budapestre a Rolling Stonest.
A houstoni show nagylelkű volt a 70-es évekhez kötődők számára, a dalok több, mint egyharmada abból az időből származott. Néhány lelkes rajongó már a koncert alatt világgá kürtöli, mit játszik a Boss, s így könnyű rájönnünk, hogy az addigi öt koncert anyagát alaposan megbolygatták. Ezúttal a „Night”-val nyitott a „Born to Run”-ból a „No Surrender” helyett. Évek óta nem játszotta élőben a „Born in the USA”-t, s a dal most is kimaradt a műsorból.
Amikor a Glory Days-t játszotta, a koncert végét is jelezte, vagyis azt mondogatta, hogy most már haza kéne mennünk, de messze nem ott volt a vége. A ráadás hihetetlenül gazdagra sikeredett, a régi szép időket idézte, amikor a hatvanas-hetvenes években a zenekartok nem sajnálták a játékot, ha a közönség lelkesen kitartott. Meglepetésemre a texasiak nagyon bírták, együtt éltek a zenekarral és Boss bírta hanggal és erővel is, pedig gyakorta végigtáncolta és ugrálta a színpadot, sőt a kifutón is többször végigszaladt, hogy lepacsizzon a nézőkkel, s azon viccelődött, hogy „nagyon jól néztek ki”.
A houstoni koncerten a betegség sem kerülte el a zenekart. Előbb Clarence Clemonsa kiváló szaxofonos lett covidos, s miután a show több pontján ő volt a főszereplő, nehezen tudom elképzelni, hogyan pótolták. Aztán maga a Boss betegedett meg, így több koncert el is maradt. Annak pedig nem tudom az okát, hogy felesége, Parti Scialfa miért hagyott ki több koncertet, többek között Houstonban sem jelent meg a színpadon. Igaz, eddig nem volt két koncert, ahol ugyanazokat a dalokat játszottak volna, vagyis helyszínről helyszínre változott a setlist.
