Budapesten lépett fel Sting, ahol a Police-érából és szólókarrierjéből is játszott számokat, visszatérve a pályája első felét jellemző, dögös, rockos hangzáshoz. Egyáltalán nem magától értetődő, hogy valaki 74 évesen izompólóban, basszusgitárral a nyakában végigturnézza a világot. Még akkor sem, ha Stingtől már-már megszoktuk ezt a nem mindennapi teljesítményt. Persze szép számmal találunk idősödő, ikonikus zenészeket, akik továbbra is hangszerrel a kézben járják a világot, de viszonylag kevesen döntenek úgy ennyi idősen, hogy pályájuk elejét megidézve visszatérnek az alapokhoz, ahhoz a dögös, rockos hangzáshoz, aminek legnagyobb sikereiket köszönhetik.
Kockázatot vállalt Sting is, amikor a nagyzenekaros felállások után egy lecsupaszított, háromtagú formáció élén kezdte járni a világ színpadait: több mint három évtizedes szerző- és zenésztársa, Dominic Miller gitáros és a Mumford & Sons korábbi turnédobosa, Chris Maas társaságában.
Sting nem volt túl kommunikatív a koncert alatt, futószalagon, egyik dalból a másikba átkötve szállította a trió a közönségkedvenc slágereket, de az nagyon is érződött, hogy még őt is meglepte, hogy ennyien voltak kíváncsiak rá. Sem előadásmódjára, sem a közönség energiájára nem lehet panasz, a zenésznek mondania sem kellett, hogy skandáljon vele együtt a tömeg, megtették. Az index szerint viszont olykor beárnyékolta a szórakozást, hogy a hazai közönség egy része úgy jár koncertre, mintha éppen beülne egy moziba. Bár önmagában a popcornevéssel még nem is lenne probléma, ha nem ki-be járkálnának.
