Elmúlt egy ötven éves legenda,
Zúgott és tombolt a tapsvihar zóna,
A zene suhanó szárnyán tova ring,
Az örök fiatalság csengő énekszóra.
Ügyes fodrász keze sűrű sötét haját,
Ívesre vágja szép magas homlokán.
A merész frufru vonalvezetésének
Csak az ékes szemöldök szab határt.
A szoknya alja csak combközépig ért,
Mert felsőbb érdeket még nem sért.
Hosszú csizmád takarta fehér térded,
Tehetséged már rég több mint ígéret.
Elégtételt húztál ki az érettségin.
Az eddig babaarcúra megszépített
Énekesnői jelképet jól leromboltad,
Helyére karaktered merészet épített.
Az irreverzibilis jó elvtársak parancsra
Biztosítják a helyszínt talpig civilben.
Megfordíthatatlanul eljött a másnap,
A fiaik elénekelik a dalaidat lelkesen.
Folyton körforgalomban él a létige,
De ha egynél többet fordulunk benne,
Akkor nem döntöttük el még azt, hogy
Vajon most menjünk? Hová és merre?
Kitágította a szalonképesség fogalmát.
Az angol zene magyar szinkrontolmácsa.
Igyekszik elfogadni a szakma tanácsát, és
Ő a szórakoztató zene kitörő előfutára.
Idejében szép lassan erjedésnek indul,
Akárcsak szüretben az édes szőlő leve.
Finom, nemes itallá forrja ki magát,
Mint a beat korszakot vele átölelő zene.
Mertük még szeretni a szebbet és a jobbat,
Jól tudtuk azt, hogy ez változást okozhat.
A pop zenében a magyar oly népszerű lett,
Hogy úgy használták, mint hivatalos nyelvet.