Udvaros Dorottya nem kapott új szerződést, tehát 22 év után távozik a Nemzeti Színházból. Az Index információi szerint azonban nem ő az egyetlen, aki ősztől már nem játszik a teátrum előadásaiban, és azok is távoznak, akik tavaly novemberben súlyos balesetet szenvedtek.
„Már nem vagyok tagja a Nemzeti Színháznak. Vidnyánszky Attila valóban nem hosszabbította meg a szerződésem”. A vezérigazgató a színház nehéz anyagi helyzetére hivatkozott. A színésznő nem érti, ha valóban ennyire rossz az anyagi helyzet, akkor miért kell hatalmas összegekért leszerződtetni újabb külföldi rendezőket.A Nemzeti Színház ugyanakkor nem erősítette meg a hírt. „Udvaros Dorottya művésznő a Nemzeti Színház társulatának tagja, határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkezik, mely a mai napig nem került megszüntetésre és felmondásra” Udvaros viszont nem hagyta sajtót kétségek között vergődni. „Március 22-én, pénteken 11 órakor volt szerződtetési tárgyalásom a vezérigazgató úrral, amikor is közölte, hogy nem kívánja meghosszabbítani a munkaszerződésemet. Azokra a darabokra, amik még műsoron maradnak és játszom bennük, azokra egyedi szerződést kapok majd május közepén.”
Udvaros Dorottya nem egyedül távozik a Nemzetitől, tehát ott történik valami, s talán nem tévedünk nagyot, ha arra gondolunk, hogy ennek köze van a balesethez, amelynek azóta sem találják az okozóját, vagyis a két színész a hibás. Igaz, a színház a baleset után villámgyorsan lebontotta a díszletet, így a rendőrség nem tudott helyszíni szemlét végezni. Mindenesetre a súlyos balesetet szenvedett Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia sem tér már vissza a színházba. Mellettük Barta Ágnes és férje, Mészáros Martin, illetve Szép Domán és Szabó Sebestyén László is felmondott, Farkas Dénes pedig már korábban távozott. Vidnyánszky eddig korlátlan ura volt a magyar színházi életnek, de miután csak színleg mondott le a baleset után és semmi felelősséget nem vállalt, pedig szóltak neki előtte, hogy balesetveszélyes a díszlet, azok előtt is leégett, akik eddig vele tartottak.




