2026. augusztus 14. (péntek) 11:00

Vidnyánszky rosszul tudta

Vidnyánszky Attila csütörtökön az ATV Egyenes beszéd című műsorában harangozta be, hogy másnap reggelre egyeztetésre hívták a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériumba, állítása szerint azért, mert meneszteni akarják, mégpedig nem szakmai, hanem ideológiai okokból.A péntek reggeli találkozó után kiderült, hogy Tarr Zoltán miniszter valójában arról tájékoztatta Vidnyánszkyt, hogy más intézményekhez hasonlóan átvilágítás indul a Nemzeti Színházban is, a főigazgató pedig jelezte, hogy megértette és elfogadta az átvilágítási protokollt, és kész az együttműködésre.

Vidnyánszky Attila tíz perccel kilenc óra előtt érkezett a minisztérium Szemere utcai épületének főbejáratához, majd nagyjából húsz perc múlva a hátsó, Honvéd utcai kijáraton távozott. Kérdésekre nem válaszolt, csak az épületnél megjelenő Molnár Áronhoz volt két keresetlen szava. Molnár a közösségi oldalán azt írta: „Mikor kiszállt az autóból, ami hozta, megkérdeztem tőle, hogy hogy aludt ennyi hazugság után, amit összehordott. A válasz: »…ilyen kicsi vagy. Tehetségtelen vagy«”.

Vidnyánszky az ATV-nek adott interjújában szállt bele Alföldi Róbert és Pintér Béla mellett Molnár Áronba is. „Ha felmentenek, akkor nem tudok mit csinálni. Akkor ki kell fizetniük egyéves bért, akkor majd a senyvedő Pintér Bélának meg Molnár Áronnak, akik nem kapnak külföldről támogatást, vagy a kritikusoknak adok belőle egy kis pénzt” – mondta.Tarr Zoltán a találkozó után közzétett bejegyzésében azt írta, a Nemzeti Színház igazgatója megkapta a vonatkozó dokumentumokat arról, hogy milyen eljárásrendben indul meg az intézmény törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzése. Jelezte, hogy a vizsgálat eredményeiről később beszámolnak.

Még több kultmix…