Bayer Zsolt és a Schmidt Máriához közeli Kommunizmuskutató Intézet igazgatója is nekiment Vidnyánszky Attilának, miután utóbbi nemrég bejelentette, hogy jövőre a Nemzeti Színházban megrendezi Karl Marx A tőkéjét. Bár a Nemzeti Színház igazgatója fontos és kiemelt szereplője a fideszes kultúrpolitikának, Marxszal a jelek szerint átlépte a vörös vonalat.
Először Bayer Zsolt szólalt meg, amikor a Magyar Nemzetben ironikusan azt írta, Vidnyánszky a Tőke után megrendezhetné Vlagyimir Iljics Lenin klasszikusát, A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban című alapművet, és a rendező figyelmébe ajánlotta Molnár Áront (NoÁr) is, sőt, a színész szerinte a főszerepet is eljátszhatná Engels A szocializmus fejlődése az utópiától a tudományig című művének adaptációjában, melyben Bayer Nagy Ervinnek és Alföldi Róbertnek is szerepet adna. Bayer Zsolt azzal is viccelődött, Vidnyánszky akár a Kommunista kiáltványt is színpadra állíthatná, melyben Magyar Péter is feltűnhetne „az Európát bejáró kísértet” szerepében, míg a Kommunista kiáltvány áriát Rost Andrea énekelné. Végül Bayer azt is felvetette ironikus hangvételű cikkében, hogy ezzel egy időben Máté Gábor megrendezhetné a Mein Kampfot a Katonában.
Fekete Rajmund történész, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója Schmidt Mária blogján közzétett írásában azonban már semmi nyoma az iróniának:
„Egy olyan műben lát drámai potenciált, amelynek gyakorlatba ültetése szerte a világban káoszhoz és összeomláshoz vezetett. Ilyen, Marx iránti lelkesedést – a nyugati haladókat leszámítva – utoljára azoknál a német kommunistáknál látott az ember, akik kiadták Karl Marx és Friedrich Engels klasszikusait. Ha a Nemzeti Színház igazgatója náci irodalmat akarna színpadra állítani, abból óriási nemzetközi felháborodás kerekedne – nagyon helyesen és teljesen jogosan! A náci irodalom és a nácizmus ugyanis „méregszekrényben” van tartva. De a kommunizmussal nem ugyanez a helyzet! Annak ellenére, hogy Marx száznegyvenegy, Lenin száz, Sztálin pedig több mint nyolcvan éve halott, a kommunizmus nem halt meg. Továbbra is legitim ideológiának számít. Olyannyira, hogy egyesek semmi kivetnivalót nem látnak abban, ha Marx szellemi örökségét művészeti formában tárják a közönség elé. Ez tulajdonképpen ugyanaz a testtartás, amely megpróbálja újra a két totális diktatúrát – a nácizmust és a kommunizmust – leválasztani egymásról. Ezt pedig nem hagyhatjuk!”
