2025. január 31. (péntek) 01:27

Világpremier a Berlinalén 

Beválogatta elsőfilmes versenyprogramjába a február 13-án kezdődő 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készült Minden Rendben című filmet Hajdu Szabolccsal a főszerepben, aki súlyos morális dilemmába keveredik. Az egyetlen szemtanúja lesz egy súlyos balesetnek, amit kisfia okoz és döntenie kell: vállalja az igazság terhét és a fia életét romokba döntő retorziót, vagy hazudja el a tettet, ami viszont a fiú lelkivilágát torzítja el egy életre? Apai ösztönei az utóbbiba hajszolják bele, ám a hazugság egyre nagyobb áldozatokkal jár. A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve – ezt a gondolatot boncolgatja a film, olyan helyzeteken keresztül, melyek a nézők szilárdnak hitt meggyőződéseit is felkavarják. 

 „Az, hogy a Berliniáléra beválogatták a filmemet, számomra egy eddig elképzelhetetlen megtiszteltetés, és megerősít abban, hogy a történet valóban képes megszólítani a közönséget.” – nyilatkozta Sós Bálint Dániel rendező. 

A hazai mozikban kora tavasszal lesz látható a CineSuper forgalmazásában. 

Forgatási riport:

https://youtu.be/W9WS5p7O674?si=QdY–30C27ERtNvd 

Még több kultmix…