Hetven esztendeje Moszkva gyászolt, Kelet-Berlinben munkásfelkelés tört ki, Havannában pedig lázongott az ifjúság. Most ez utóbbi eseményre fókuszálnék… Hallott a kedves Olvasó arról, hogy az 1940-ben megválasztott kubai államfő (a későbbi puccsista) Batista kormányában két Moszkvához hű kommunista miniszter is volt? Az ő maffiabarát diktatúrájának megdöntésére tett aztán sikertelen kísérletet a három doktori címet szerzett, bozontos nőcsábász Fidel Castro: ’53-ban. 27 esztendősen rabság, majd gerillaharc következett. A számos ellene tervezett merényletet megúszó „Máximo Líder” volt – olvasom Volker Skierka vaskos művében – az 1959-ben győzedelmeskedett cukor-szigeti forradalom „szíve”. Öccsét, Rault – aki majdan „ideiglenesen” átvette a havannai stafétabotot tőle – a mozgalom „ökleként” emlegették. A réges-rég elhunyt argentin orvos, Che Guevara volt a dzsungel-trió „esze”. {„Che” a ’68-as európai ifjúsági forrongás popikonjává is vált! Arcképe 2023-ban is pompás, jubileumi trikó motívum…}
Gondolták Önök, hogy Fidel Castro (1926-2016) pár nappal Batista – teljes nevén Fulgencio Batista y Zaldívar – és korrupt bandája elűzése után a „Kommunizmus ellen” című cikkében a ’Bohemia’ hasábjain úgy fogalmazott, hogy „új kormánya mindenféle kapcsolatot elutasít diktatórikus államokkal (…) első helyen a Szovjetunióval”. Mint írta „a legkisebb összhang sem lehet azok között, akik hozzákezdtek a nép emancipálásához és azok között, akik egy tucatnyi európai országban elnyomják a szabadságot és lelődözték a védtelen magyar embereket {az 1956-os forradalomban}…” Hm. Ennyit hirtelen Castro ifjúságáról! Folyt. köv.
