Alig három esztendővel a Német Császárság megalapítása után, az 550 ezer lakosú porosz, birodalmi fővárosban folytatott eszmecserét az első – diplomata múltú – kancellár és a sikeres, tehetős, szorgalmas, polgári életvitelű dr. Jókai Mór. Mindketten nemesi ősökkel büszkélkedtek. Bár ezt a magyar író nem verte nagy dobra, családi neve „y”-ját is eldobta. Akár németül, akár franciául, de angolul is szót válthatott a {korábban keveset utazgató} pesti irodalmár/zsurnaliszta/honatya és Otto von Bismarck. Akinek a 20. század első felében Közép-Európa számos tartományában emelt emlékműveket a hálás utókor.
A német kancellár, s a nála egy évtizeddel ifjabb magyar szerző: fehérek közt két európai… {Bocs. J.A. és T.M.} Ezek a Bismarck mementók ma vitatottak, ám tagadhatatlanok a 128 esztendeje elhunyt politikus, a Német Birodalom/Németország legelső kormányfőjének érdemei. Az idős korára borongóssá lett, esztelenül zabáló/piáló Otto Eduard Leopold von Bismarck még nyolc évet élt azután, hogy 1890 tavaszán a fiatal II. Vilmosnak benyújtotta lemondását. A monarchia következő kancellárjai is arisztokraták voltak. De erről, majd legközelebb mesélek a Kedves Olvasóknak!
