Donald Trump közölte, hogy Kash Patel jogászt, volt szövetségi államügyészt látná szívesen a Szövetségi Nyomozóiroda, vagyis az FBI élén. A jelölt korábban sokat beszélt arról, hogy meg kell tisztítani a nyomozószerveket, és üldözőbe venné a volt elnök ellenlábasait.„Ahogy Donald Trump feltölti hivatalba lépő kormányát, a jelöltjei a teljesen alkalmatlanoktól az ideológiai rémálmokig terjednek. Azonban lehet, hogy ez volt az eddigi legfélelmetesebb” – fogalmaz a Rolling Stone.
Patel Trump egyik leghűségesebb végrehajtója és „összeesküvés-elméleti szakember”, a 2020-as választások tagadója, aki nemrég nyilvánosan ígéretet tett arra, hogy nyomozást folytat és büntetőeljárást indít Trump ellenségei ellen a médiában és a kormányban.
Patel korábban az FBI egyik legélesebb kritikusa volt. Egy szeptemberi interjúban Shawn Ryan konzervatív podcaster műsorában azt mondta, hogy az új kormány első munkanapján bezáratná az FBI központjaként szolgáló Hoover épületet, és „másnap újra megnyitná, mint a mély állam múzeumát”. Szerinte az ügynökség túl nagy hatalomra tett szert, és hogy megfosztaná azt hírszerzői szerepétől, megtisztítaná az olyan alkalmazottaktól, akik nem értenek egyet Trump programjával.