Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága pénteken közölt határozatában fenntartotta a fegyverbirtoklási tilalmat a családon belüli erőszak elkövetői esetében.Az Egyesült Államok alkotmánybírósági szerepkört is betöltő, legfőbb jogi fóruma szinte egyhangú, 8:1 arányú döntése szerint „az a személy, akinek az esetében bíróság állapította meg, hogy valós veszélyt jelent egy másik személy fizikai biztonságára, átmenetileg megfosztható a fegyvertől”. A bírák megállapították, hogy a hatályos törvényi rendelkezés összhangban van az amerikai alkotmány önvédelem jogáról rendelkező második kiegészítésével.
A konzervatív és liberális bírák többsége is egyetértett a jelen adminisztráció véleményével arról: történelmi hagyományra is visszavezethető, hogy veszélyes embereket távol tartsanak a lőfegyverektől.
A legfelsőbb bíróság egy Texas állambeli férfi, Zackey Rahimi panaszára vizsgálta meg a kérdést, akit a bíróság kapcsolaton belüli erőszak miatt marasztalt el több alkalommal is. A férfi azzal érvelt, hogy a vele szemben hozott ítélet ellenére is megilleti az önvédelem joga, illetve az azzal járó lehetőség a fegyverbirtoklásra.
Az ügy 2022 óta az első nagy súlyú és precedensértékű döntése volt a legfelsőbb bíróságnak, ami az alkotmány második kiegészítésére vonatkozik. Két évvel ezelőtt ilyen súlyú határozat volt az, amelyikben a bírói tanács szélesítette a fegyverviselés lehetőségét a jogkövető állampolgárok számára.
Joe Biden és kormánya hivatali ideje alatt többször tett kísérletet a lőfegyvervásárlás és -birtoklás szabályainak szigorítására, arra hivatkozva, hogy a fegyverviselés általános joga vezet a gyakori utcai lövöldözésekhez, a sok ember halálával járó erőszakos cselekményekhez.
Az alkotmány második kiegészítésének hívei szerint az önvédelem alapvető jog, amely különösebb korlátozások nélkül meg kell, hogy illessen minden törvénytisztelő amerikai állampolgárt.