1979-ben találkozott először Freddie Mercuryval a Royal Opera House előadásán. Attól a pillanattól kezdve nagyot fordult Peter Freestone élete, és a Queen énekesének a haláláig mellette volt mint segítő és mint jó barát. Azt mondja, Mercury beteljesítette a jóslatát, és nem rocksztár lett, hanem legenda. Ő viszont a mai napig örömmel beszél arról, hogy milyen ember volt.
Élete utolsó hetében mindig volt valaki Freddie Mercury ágyánál, hárman váltották egymást 12 óránként. Egyikük volt Peter „Phoebe” Freestone, akinek néhány órával az előtt járt le a „műszakja”, hogy a halálos beteg zenész kómába esett. Mercury utolsó szava az volt hozzá, hogy „köszönöm”. „Csak később jöttem rá, ő ott akkor eldöntötte, hogy többé nem találkozunk” – idézte fel az utolsó pillanatait „a legbátrabb emberrel”, akivel valaha is találkozott a Marczibányi Téri Művelődéi Központban rendezett Queen Talk Show-n. Tizenkét éven át volt Mercury személyi asszisztense – és jó barátja. Ő is az otthonának nevezte a zenész kensingtoni házát, a Garden Lodge-t, amelynek a kincseit egy hónappal ezelőtt árverezte el a Sotheby’s. Az emlékektől nem tud, és nem is akar menekülni.
hvg.hu: Szólítják még Phoebe-nek az emberek?
Peter Freestone: Néha igen, de jólesik, hogy – jellemzően a fiatalabb rajongók – engedélyt kérnek, hogy így szólítsanak. Olyankor azt mondom, hogy persze, nincs vele gondom, ha először rákérdeznek. De ez egy nagyon személyes dolog, ezt a becenevet Freddie adta nekem, és egy bizonyos időszakban, bizonyos, számomra fontos emberek szólítottak így.
hvg.hu: A Bohém rapszódia című filmet leszámítva nem igazán tudok felidézni még egy olyan időszakot az elmúlt évekből, amikor Freddie Mercury ennyire benne lett volna a hírekben, mint most, a Sotheby’s árverése és az azt megelőző kiállítás miatt. Milyen érzései vannak az árveréssel kapcsolatban?
P. F.: A Sotheby’s megkeresett azzal, hogy hátha tudok valamilyen módon segíteni. Egy bizonyos David Macdonald tett fel folyton kérdéseket nekem, kiderült, hogy ő volt az, aki összerakta a bemutatót, lényegében rekonstruálta Freddie Mercuryt. Aki végigjárta azt a kiállítást, akár egy óra, akár két nap alatt – és még akkor sem láthatott mindent! –, nagyon-nagyon sokat megtudhatott az igazi Freddie Mercuryról.Amikor én végigmentem, minden tárgyról tudtam, hogy hol kellene lennie, melyik szekrényben, melyik fiókban. Körbesétáltam a bútorokat, és láttam magam előtt Freddie-t, ahogy ott ül a konyhában lévő asztalnál a pad végén. Mindig ugyanott ült, mindig. Ezek a tárgyak hat éven át engem is körülvettek, az életem részei voltak. Nagyon sok műtárgyat én hoztam be a házba. Ha Freddie eldöntötte, hogy szeretne valamit egy árverésről, akkor én mentem el és vettem meg neki. Úgyhogy kicsit olyan volt, mintha ezek a tárgyak most hazatértek volna.
hvg.hu: Volt olyan kalapács alá kerülő tétel, amely nagyon közel állt a szívéhez?
P. F.: Rengeteg ilyen volt. Nagyon élénken él bennem a Chagall-kép, mert ott még művészettörténészi segítséget is kaptam Francesca von Thyssentől, aki Freddie barátja volt, és amikor megtudta, hogy meg akarja vásárolni, azonnal mondta, hogy jön velem, hogy biztosra menjünk. A másik, amire mindig emlékezni fogok, az a fekete márványasztal, ez volt az utolsó előtti dolog, amit a halála előtt még megvett.
hvg.hu: Sok emberben most, az aukció miatt tudatosodhatott, hogy Freddie mennyire imádta Japánt. Honnan jött ez a rajongás?
P. F.: 1977-ben járt először Japánban, és egyszerűen beleszeretett az országba, a japán művészetbe, és mindenbe, ami japán – két dolgot kivéve: a szusit és a szasimit. A zenekiadással foglalkozó Misa Watanabe nagyon jó barátja lett, neki köszönhetően Freddie-nek nagyon mély tudása volt a japán művészetről. Így aztán, ha meglátott egy műalkotást, az nemcsak megtetszett neki, de azt is tudta, hogy miért tetszik. Egy időben az ő japán fametszet-gyűjteménye számított a legnagyobbnak az Egyesült Királyságban.
hvg.hu: Freddie Mercury kensingtoni házát és mindent, ami benne volt, Mary Austin örökölte. Megérti, hogy úgy döntött, most mindent elárverez?
P. F.: Igen, meg tudom érteni. Ő az utolsó ember, aki tényleg érteni és értékelni tudja ezt a gyűjteményt. Mary 73 éves, ha valami történik vele, akkor ki más tudna vigyázni minderre? Van két fia, de nekik fogalmuk sincs arról, hogyan állt össze ez a gyűjtemény, és hogy ki is volt a tulajdonosa.
Mary 32 éven át gondját viselte ezeknek a tárgyaknak, tényleg mindent egyben tartott, minden jó állapotban van még mindig. Mindannyian szembesülünk az idő múlásával, és eljön a pont, amikor rájövünk arra, hogy nincs már olyan sok hátra ahhoz, hogy megtegyünk mindent, amit meg akarunk tenni. Ez a gyűjtemény hatalmas felelősséggel járt, és úgy gondolta, eljött az ideje, hogy ezt a felelősséget átadja.
hvg.hu: Az aukció élő közvetítését nézve úgy tűnt, hogy ezt Freddie is nagyon élvezte volna.
P. F.: Igen, ahogy mondtam, ezek a tárgyak most hazatértek, hiszen nagyon sokat közülük az akciósháztól hoztam el a Garden Lodge-ba. Gondoljunk csak bele, mielőtt Freddie megvette ezeket a műtárgyakat, már megvolt a saját történetük. Most visszatértek a Sotheby’s-hez további 35 évnyi történelemmel maguk mögött.
Talán egy dolog van, ami szomorúsággal tölt el az árveréssel kapcsolatban: az, hogy a licitek nevetségesen magasak voltak, és így nagyon sok igazi Queen-rajongó labdába sem rúghatott. A Sotheby’s azzal számolt, hogy olyan 7 és 10 millió font közötti összegért kelnek majd el a tételek, és a végén 40 millió felett ütötték le a tárgyakat. Ott volt például a kígyókarkötője, amely félmillió fontért kelt el, pedig nem más, mint egy rozsdamentes acél karkötő. Vagy a kabát, amit a Living on My Own videójában viselt – 650 ezer fontot adtak érte. Összesen kétszer volt rajta.
hvg.hu: A közös történetük azzal kezdődött, hogy a Royal Ballet jelmezfelelőséből egyszer csak a Queen fellépő ruháinak a felelőse lett. Van kedvenc darabja Freddie ruhái közül?
P. F.: Imádtam a nyilakkal díszített szivárványos kabátját, amely a Hot Space turnéra készült 1982-ben. Összesen talán kétszer viselte színpadon, mert nagyon szűk volt, és nehéz volt levenni, ami csak felidegesítette.
hvg.hu: Van elképzelése arról, hogy Garden Lodge hogyan nézhet ki most?
P. F.: Azt gondolom, hogy nagyon-nagyon üres. Minden, amit a Sotheby’s videóiból látni lehetett a házból, kalapács alá került.
hvg.hu: Mikor járt legutóbb a házban?
P. F.: 2003-ban arra jártam, becsengettem, és Mary beengedett, jót beszélgettünk. Furcsa, hogy minden ugyanúgy a helyén volt, ugyanazok voltak a bútorok, a tárgyak, de a ház mégsem volt ugyanaz, mint ahol korábban éltem. Amíg Freddie élt, a ház is élt, igazi otthon volt. És már percekkel az után, hogy meghalt, szó szerint nem maradt más, csak egy ház, elvesztek belőle az érzések.
hvg.hu: Általában úgy mutatkozik be, mint Freddie Mercury személyi asszisztense. Ez a titulus lefedi azt a munkát, amit végzett? Volt egyáltalán munkaköri leírása?
P. F.: Soha nem volt munkaköri leírásom, mert soha nem írtam alá szerződést sem, hiszen nem lehetett írásba foglalni mindent, amit csinálnom kellett – már csak azért sem, mert ezek egy része illegális volt (nevet). Ez a személyi asszisztenskedés nem egy hétfőtől péntekig, nyolctól ötig tartó munka volt, hanem 7 napos, 24 órás elfoglaltság. A feladatom az volt, hogy megkönnyítsem az életét.Ebben benne volt az is, hogy felvettem a telefont, beengedtem a vendégeket, bevásároltam, főztem, takarítottam, bárhol jártunk is épp a világban. Gondoskodtam róla, hogy neki ne kelljen ezek miatt aggódnia, és minden erejével a zenére és a fellépésekre koncentrálhasson. Ez volt a munkám, és azért nevezem munkának, mert havonta megérkezett a fizetésem a bankszámlámra, vagyis ez ténylegesen egy állás volt.De valójában Freddie életét éltem.
hvg.hu: A kapcsolatuk nagyon különleges volt, hiszen Freddie Mercury egyszerre volt a főnöke és a barátja is. Ez a felállás hogyan mosta el a két viszony határait?
P. F.: A főnök és a barát közötti választóvonal folyamatosan, percről percre ide-oda csúszkált. Volt, amikor asszisztensként volt szüksége rám. Ha látta azt a videót a Barcelona című lemezhez készült interjúról Montserrat Caballéval, ott állok a közelében, és már egy gesztusából tudom, hogy mit szeretne, kérnie sem kell. De aztán, amikor mentünk haza, az autóban megint csak én voltam, aki meghallgatta. Ott és akkor már egy barátra volt szüksége. A választóvonal megint elmozdult, és ezt mind a ketten tiszteletben tartottuk.
hvg.hu: Mi volt róla legelső benyomása, amikor először találkoztak a Royal Ballet előadásán?
P. F.: Az első az volt, hogy milyen alacsony. Odamentem egy rocksztárhoz, akik köztudottan óriások. De ő 175 cm volt, én pedig 187, így aztán lenéztem rá. A második az volt, hogy ez a rocksztár egyszerű pólót, farmert és edzőcipőt viselt, és a legudvariasabb úriember volt, akivel találkoztam, ami teljesen váratlanul ért. Megdicsértem, hogy milyen tökéletes volt a produkció, ő meg nem győzte ismételgetni, hogy ez milyen kedves tőlem.
hvg.hu: A balett közös pont volt az életükben, hiszen ön a királyi balett társulatával dolgozott, ő pedig rajongott érte. Vannak közös emlékeik is?
P. F.: Amikor 1979 októberében legelőször találkoztunk a Royal Ballet-val közös előadása után, még rajta volt a balettcipő és a dressz. Meg volt győződve róla, hogy tud balettezni, és a társulat is elhitte neki. Egészen addig, amíg a gyakorlatban ki nem próbálták. Mondták neki, hogy mit csináljon, nem tudta megcsinálni, nem tudta követni a koreográfiát sem. Így aztán végül csak le-fel vonult a színpadon, és a táncosok felemelték néha, forgatták, mozgatták miközben előadta a Bohemian Rhapsody-t és a Crazy Little Thing Called Love című dalt, és az egész csodálatosan működött. Állva tapsolták a végén.
hvg.hu: Azt tudja, milyen érzései voltak Freddie-nek az 1986-os budapesti fellépésével kapcsolatban?
P. F.: Még álmodni sem mert arról, hogy ez összejön, hiszen a vasfüggöny még nagyon is állt, jó három évvel voltunk az előtt, hogy beindultak volna a változások. Nagyon izgatott volt amiatt, hogy felléphetett itt, és ha megnézi a koncertet a Népstadionban, egészen biztosan az egyik legjobb előadása volt, nagyon odatette magát. Én akkor nem tartottam az együttessel Magyarországra, de most meghívást kaptam a Marriott szállodától, és egy órát töltöttünk el a lakosztályban és a teraszon, ahol azok a felvételek készültek, amelyeken sárga felsőben gyakorol. Egészen csodálatos élmény volt, minden ismerős volt, és szinte láttam őt magam előtt a hotelben, mert mindent részletesen elmesélt, amikor visszatértek Londonba. Az elmúlt másfél évtizedben négyszer-ötször voltam Magyarországon, de a mostani utazásomon a leghihetetlenebb élményekben van részem.
hvg.hu: Úgy tűnik, hogy Freddie színpadon túli személyiségére egyre többen kíváncsiak. A rajongás persze az előadó művészetének szól, de kezd előtérbe kerülni az is, hogy milyen ember volt.
P. F.: A Sotheby’s-nek ebben például nagy szerepe volt, tulajdonképpen megmutatta az embereknek, hogy ki volt az igazi Freddie Mercury – egy bonyolult ember, bonyolult érzelmekkel. Amikor végigmentem a kiállításon, akkor tudatosodott bennem, hogy ő mindent egy művész szemén keresztül látott a világban. Mindent. Ott vannak a kimonók, a bútorai – mind művészeti alkotások, és ezekből mind visszatükröződött Freddie. De ugyanígy a Bohém Rapszódia is közelebb hozta őt az emberekhez, bár nem az igazságot mutatja meg.
hvg.hu: Ezt hogy érti?
P. F.: Nagyon jó film, pontosabban nagyon jó hollywoodi film, elvégre négy Oscart nyert, és a rendező, Brian Singer munkáját én is segítettem. De sokkal valósághűbb lett volna, ha Freddie-t hagyták volna többet nevetni. A forgatókönyv írója valójában semmit nem tudott Freddie-ről, de tudott írni egy nagyszerű forgatókönyvet. Ezt a filmet mozinézők milliónak készítették, nem a Queen-rajongók millióinak. Márpedig Hollywoodban a nyomort és a depressziót jobban el lehet adni, mint a boldogságot.
hvg.hu: Nem igazán van egyetértés abban, hogy hogyan is kellene tisztelegni Freddie Mercury emléke előtt. Brian May és Roger Taylor folytatja a show-t nélküle, John Deacon teljesen visszavonult a nyilvánosságtól, néhány barátja olykor beszél róla, Mary Austin egészen az idei árverésig szinte hallgatásba burkolózott, és akkor itt van ön, aki interjúkban, videókban, és most épp egy show-műsorban szinte hivatásszerűen beszél róla. Van „helyes” módja az emlékezésnek?
P. F.: Ehhez Freddie-t kell idéznem, aki azt mondta: Nem rocksztár leszek, hanem legenda. És ez sikerült neki. Legenda csak úgy lehetsz, ha az embereknek teljes képük van rólad. Amíg élt, mindenki óriásnak látta, a színpadon egyetlen mozdulatával meg tudta ragadni az emberek figyelmét, nézze csak meg a Live Aid-et, mindenki a tenyeréből evett. És mindenki azt az embert látta, aki a színpadon, videókban énekelt. Azóta kezdenek többet megtudni Freddie-ről, a magánemberről is, és mindarról, ami hajtotta őt előre. Azt gondolom, hogy az soha sem rossz, ha az ember többet tud. És végső soron mindenki maga dönti el: ha csak a zenéjét akarja hallgatni, tegye. De ha többet akar tudni, nekem nincs mit eltitkolni, nincs miért szégyenkezni, nincs mit elhallgatni.Ha én valakinek választ tudok adni egy kérdésére, amely már 15 éve foglalkoztatja, akkor miért ne tenném meg? Ez semmitől nem foszt meg engem, de valószínűleg sokat jelent annak, aki választ kap a kérdésére. Lehet, hogy nem lesz vele száz százalékban elégedett, de nyer valamiféle betekintést. Nyilván, mindenről nem beszélek, de úgy gondolom, hogy amit az elmúlt harminc évben mondtam Freddie-ről, azt mind tisztelettel tettem.
hvg.hu: Mi ketten is Freddie miatt beszélgetünk most. Miatta utazott Magyarországra, és a rajongók miatta vettek jegyet az ön budapesti talk show-jára. Ön pedig minden jel szerint magához ölelte a történetmesélő szerepét. Létezik egy Peter Freestone Freddie Mercury nélkül is?
P. F.: Igazából ez nem is nagyon számít. Persze, foglalkozom olyasmivel is, amihez Freddie-nek nincs köze, például csehországi operaelőadásokról írok kritikákat egy angol nyelvű magazinnak. De nekem soha nem adatott meg az a lehetőség, mint másoknak, akik ott hagyják a munkahelyüket, hogy lezárjam az életemnek ezt a fejezetét, és elkezdjek valami újat. Pedig próbáltam. De egy éven belül megkerestek, hogy csinálnak egy dokumentumfilmet, adnék-e interjút. Készül egy könyv, segítenék-e benne.Amióta Freddie meghalt, ebben nem volt leállás, egyszerűen nem volt lehetőségem elszakadni tőle.Beletelt néhány évbe, amíg megértettem, az emberek miért akarnak kezet fogni velem, hogy ki is vagyok én. Hiszen Freddie a sztár, ez mind róla szól, nem rólam. Amíg élt, hatalmasnak látszott, én pedig ott álltam mögötte, és ha szüksége volt valamire, elszaladtam érte. Most, 32 évvel később is ugyanolyan hatalmas, de az emberek most már kicsit mögé is látnak, és észrevesznek engem is. Ha az embereknek már nem lesznek kérdéseik, akkor abbahagyom a válaszolgatást. De amíg ilyen erős bennük a kíváncsiság iránta, addig, ahogy mondtam, én nem leszek semmivel sem kevesebb azzal, hogy segítek nekik a válaszaimmal. Úgyhogy ezért csinálom.
