Októberben elhunyt Madonna {Michigan – USA, 1958} énekesnő öccse, Christopher Ciccone táncos és divattervező. A több közös produkcióban, klippben együtt dolgozó testvér rákbetegségéről tudott a család. Hatvanhárom évet élt. Röviddel 87. születésnapja előtt, szeptemberben halt meg Alexander V. Medvegyev szovjet birkózó, fehérorosz sportvezető. Ugyancsak ősz elején hagyott itt minket Peter Kubik osztrák gitáros. Fél évszázadot sem élt az Abigor Black-Metal-Band alapítótagja. A nyugdíjba vonulása {2000} után is aktív bariton énekes, Berczelly István életének 86. esztendejében hunyt el. A Kossuth- és Liszt-díjas érdemes, kiváló művész, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja és Mesterművésze, a Halhatatlanok Társulatának tagja volt. Az augusztus második felében eltávozott férfi pályafutása a 60-as évek végén startolt.
Röviddel 96. születésnapja előtt búcsúztattuk Losonczi Ágnes (1928 – 2024) Széchenyi-díjas iskolateremtő szociológust, társadalomkutatót. Szintén e nyáron csukta le örökre a szemét Alain Delon {88} francia filmcsillag és az öt esztendővel idősebb Novák Ferenc, a „magyar néptánciskola és a folklór sajátos színházi megjelenítésének egyik megálmodója.” Domingo Salvador Pérez (1936 – 2024) válogatott uruguayi labdarúgó, csatár is a mennyben rúgja már a bőrt… Komora Imre olimpiai bajnok (1964) focista, edző, szövetségi kapitány (1986) és Marc Bourrier (1934 – 2024) francia középpályás, tréner társaságában. Szeptemberben lett volna 72 esztendős Ebedli Ferenc (Budapest, 1952 – Kiskőrös, 2024) magyar labdarúgó, edző. Emléküket megőrizzük!