2024. május 18. (szombat) 22:00

Kína amerikai nagyvállalatokat szankcionál

Kína pénzbírságokat és szankciókat szabott ki két amerikai védelmi vállalat ellen, amiért fokozzák a feszültséget a világ két legnagyobb gazdasága között. – közölte a Bloomberg.

A kínai kereskedelmi minisztérium csütörtöki közleménye szerint a Lockheed Martin Corp. és a Raytheon Technologies Corp. leányvállalata felkerült a „megbízhatatlan entitások” listájára, mivel részt vettek a tajvani fegyvereladásokban.

Dongshu Liu, a Hongkongi Városi Egyetem kínai politikára szakosodott adjunktusa szerint, ezek a cégek közvetlenül nem vesznek részt a kínai piacon, ezért a szankciók inkább politikai mint gazdasági jelentőségűek.

A közlemény szerint a cégeket 2020 szeptembere óta a Tajvannak adott fegyvereladásaik szerződéses értékének kétszeresére sújtják, az összeg pontosítása nélkül. A cégek 15 napon belül kötelesek fizetni.
Kína területe részének tekinti Tajvant, és régóta panaszkodik, hogy az Egyesült Államok fegyvereket szállít a szigetre.
Egy nappal a bejelentés előtt Kína kijelentette, hogy „ellenintézkedésekkel” sújtja az Egyesült Államokat szuverenitásának megsértése miatt, csütörtökön pedig az Egyesült Államokat hibáztatta, amiért veszélyeztette a kapcsolatokat azáltal, hogy túlreagálja a léggömb körüli vitát. A szankciók bejelentése azonban tovább fokozhatja az ellentéteket.
Washington azt állította, hogy a kémléggömböt lőttek le, míg Kína azt állítja, hogy csak időjárási adatokat gyűjtő léggömb volt, amely letért a pályájáról.
Még nem tudni, hogy a legújabb szankciók megakadályozzák-e Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Wang Yi, Kína diplomatája közötti tervezett találkozót. Blinken a napokban már lemondott egy pekingi utazást a léggömb-vita miatt.

Több cégvezetőnek tiltják már a beutazást Kínába

A minisztérium közleménye szerint a kínai kormány megtiltja a kérdéses cégekkel folytatott kereskedelmet, valamint blokkolja a két cég új befektetéseit Kínába. Ha a cégek 15 napon belül nem fizetik be, a minisztérium megemelheti a bírságot.
Ezen túlmenően megszünteti és megtiltja a cégek felsővezetőinek munka- és tartózkodási engedélyét, valamint az országba való beutazásukat.
Ez az akció „bizonyítja, hogy Kína megtorlása továbbra is nagyon célzott és visszafogott, reagálva az Egyesült Államok Tajvan felé irányuló fegyvereladásaira, amely ellen Kína a múltban többször is tiltakozott” – mondta Feng Chucheng, a Plenum független tanácsadó cég pekingi partnere.
Kína a múltban már több szankcióval is fenyegetőzött miután az Egyesült Államok külügyminisztériuma jóváhagyta a tajvani fegyvereladásokat. 2020-ban azt mondta, hogy határozatlan szankciókat fog kiszabni a Boeing Co. egységére a Lockheed Martinra és a Raytheonra.
Tavaly szeptemberben Peking szankcionálta a Boeing és a Raytheon két felsővezetőjét az elmúlt csaknem két év legnagyobb amerikai fegyverüzlete miatt Tajvannal, de nem közölt részleteket az intézkedésekről.

Kapcsolódó
Még több NAGYVILÁG…