2024. október 14. (hétfő) 16:02

Landolt a Starliner

Magyar idő szerint szeptember 7-én reggel 6 óra 1 perckor visszatért a Földre a Boeing meghibásodott, így legénység nélkül útnak induló Starliner egysége. Az űrhajó az új-mexikói White Sands Űrállomás közelében landolt.

Az egység meghibásodása miatt 8 nap helyett 8 hónapot az űrben töltő asztronauták is üzentek az irányításnak a visszatérési program megkezdése előtt. Sunita Williams és Butch Wilmore egyaránt abban bízott, hogy fennakadás nélkül visszatérhet a Földre az egység. A a Föld légkörébe történő belépés előtt sem adódott probléma, és bár az egyik hajtómű nem működött kellőképpen, ez nem befolyásolta az akciót.

Az űrszondának az ütemterv szerint sikerült eltávolítania az egyik modulját, így a visszatérés és a leszállás előtt szabaddá tette a hőpajzsát. Az egység több mint 28 ezer kilométer per órás sebességgel közelítette meg a Föld légkörét, majd ezt követően lassítani kezdett. A megszokott néhány perces rádiócsend után a légkörbe lépve kiengedte ejtőernyőit, és finoman leereszkedett.

A NASA és a Boeing nagyjából 3000 járműből álló flottával, többek közt helikopterekkel és furgonokkal indult el 6 óra táján a kapszula megszerzéséért. A  Boeing helyi képviselője fölöttébb elégedett volt: „Egy hibátlan és gyönyörű Starliner ereszkedésnek lehettünk ma szemtanúi.”

Kapcsolódó
Még több NAGYVILÁG…