2026. május 21. (csütörtök) 07:45

Lemondott a dán királynő

Lemondott a trónról II. Margit dán királynő vasárnap. Az 52 éve uralkodó, jövőre 84. születésnapját ünneplő királynő meglepetésszerűen, újévi köszöntője során, élő adásban jelentette be a döntést. A királynő már csak két hétig marad a trónon: megkoronázásának pontosan az 52. évfordulóján január 14-én formálisan is távozni fog.

II. Erzsébet brit királynő 2022-es halála után ő lett Európa leghosszabb ideje hivatalban lévő uralkodója, viszont ő most úgy döntött, hogy nem uralkodik élete végéig. Idén februárban megműtötték a hátát, amire beszédében is utalt: „A műtét miatt természetesen elgondolkodtam azon, eljött-e az ideje, hogy a következő generáció vegye át a felelősséget. Úgy döntöttem, hogy január 14-én – 52 évvel azután, hogy szeretett apám nyomdokaiba léptem – lemondok Dánia királynőjének tisztjéről.

Az 1940-ben IX: Frigyes dán király és Ingrid királyné legidősebb gyermekeként született Margit 1953-ban alkotmánymódosítással lehetett nőként trónörökös, majd apja 1972 januári halála után királynő. Népszerűsége kiemelkedő hazájában.

Kapcsolódó
Még több NAGYVILÁG…