2024. július 16. (kedd) 08:26

Magasabb a részvétel, mint az első fordulóban

A választásra jogosultak 26,63 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia nemzetgyűlési választások második fordulójában, ami csaknem egy százalékponttal magasabb az első fordulós részvételnél – közölte a francia belügyminisztérium.

Ilyen sokan 1981 óta nem vettek részt parlamenti választásokon a délelőtti órákban, akkor 28,3 százalékos volt a részvétel arány délig.
A száz megye ötödében délig meghaladta a 30 százalékot a részvételi arány, köztük a délkeleti Bouches-du-Rhone-ban is (34,59 százalék), ahol 13 választókörzetben élen végzett az első fordulóban a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés. A részvételt illetően élen áll Correze megye is (33,88 százalék), ahol Francois Hollande volt szocialista államfő is indul a képviselői helyért.
A párizsi régióban volt délelőtt a legalacsonyabb a választási kedv; a fővárosban a választók 22,03 százaléka járult délig az urnákhoz, míg a Párizstól északra található Seine-Saint-Denis-ben alig 12,77 százalék szavazott.
Az előrejelzések szerint estig a választóknak több mint kétharmada fogja leadni a voksát.
Az 577 fős nemzetgyűlésben 76 képviselőt választottak meg a múlt vasárnapi első fordulóban, így a több mint 49 millió választópolgárból 6 milliót nem érint a második forduló.
Az első fordulóban 306 körzetben mind a három nagy politikai blokk – az elnöki tábor, az RN és a baloldali szövetség – jelöltjei is továbbjutottak a második fordulóba. A választás kimenetelét meghatározhatja a részvétel, ugyanis a körzetek kétharmadában a két forduló között visszaléptek a baloldal, a jobbközép Köztársaságiak vagy az elnöki tábor jelöltjei annak érdekében, hogy megakadályozzák az adott választókerületben az RN győzelmét, de a választók magatartása kiszámíthatatlan abból a szempontból, hogy hajlandók-e más párt jelöltjeire átszavazni, vagy inkább otthon maradnak.
A pénteken megjelent utolsó felmérések szerint bár az első fordulóhoz hasonlóan az RN végezhet az élen, az abszolút többséget nincs esélye megszerezni. A mandátumbecslések szerint Marine Le Pen pártja a korábbi 89 után 175 és 230 közötti helyre, a baloldal az eddigi 131 helyett 145-190 képviselőre számíthat a nemzetgyűlésben. Emmanuel Macron Együtt pártszövetsége viszont elvesztheti a 245 fős relatív többségét, és 118-162 képviselővel fog a jövőben rendelkezni.
Bizonytalanságot teremt viszont az, hogy várhatóan egyik tábornak sem lesz kormányzóképes többsége, ami teljesen új politikai helyzetet teremthet Franciaországban.
Az urnákat a kisebb szavazókörökben este 6 órakor zárják le, a nagyvárosokban este 8 óráig lehet szavazni.

Kapcsolódó
Még több NAGYVILÁG…