Hatvan esztendeje a sajtó, rádió, televízió jóvoltából (1963 novemberében) emberek száz milliói értesültek döbbenten a dallasi merényletről. Az áldozat az USA fiatal (35.) elnöke volt. A demokrata John F. Kennedy tragédiáját újabbak követték családjában.
A terror már az előző korokban is bevett „politikai” eszköz volt. Mint emlékezetes pocsékul kezdődött a 19. század I. Pál {Pavel Petrovics Romanov} számára. Az orosz uralkodót ugyanis éppen 222 esztendeje likvidálták. A gyilkos katonatisztek azért törtek a cár életére, mert nem akart lemondani a trónjáról. Pedig csak egy okmányt kellett volna aláírnia… Az állítólag a saját övével megfojtott szentpétervári 46 éves cár sorsára jutott 1812-ben a brit miniszterelnök is. A londoni parlamentben eldördült lövést egy tönkrement kereskedő adta le, akit Oroszországban igazságtalanul tartottak rabságban: úgy vélte, hogy Spencer Perceval is felelős volt azért, hogy oly’ sokáig nem térhetett vissza Angliába.
A 262 éve Weimarban világra jött ügyvéd és irodalmár, August von Kotzebue egy dühödt ifjú, Karl Sand tőrétől pusztult el Mannheimben. Az 1819-es merénylet hátterében az állt, hogy az akkoriban orosz főkonzulként dolgozó nemes „diplomáciai küldetéséhez” tartozott a haladó diákság köreinek megfigyeltetése. A spión gyilkosát kivégezték – ám sokan mártírként tekintettek rá. A fiatal Alekszandr Szergejevics Puskin költeményt szentelt Karl emlékének. {Hm. Kedvenc szláv szerzőm aztán párbajban vesztette életét. Ez így romantikus – vélem.}
