2024. február 22. (csütörtök) 15:56

Hűvösvölgyi vízió

Prof. dr. Papp GyörgyA hűvösvölgyi Nagyrét közönsége élvezte a csütörtök délutáni tavaszi napsütést. Néhány család letelepedett a fűre, 3–4 fiúcska frizbit dobált, a szomszédos ösvényen pedig két házaspár erőltette a nordic walkingot. És ott volt az Öreg is….
Az Öreg szálfa egyenes, izmos, napbarnított, ősz hajú öregember. Mindennap futott 5 kört. Sem többet, sem kevesebbet. A mozgásában sokan gyönyörködtek, mert hát amúgy is jelenség volt. Futás után, a parkolóban álló elegáns sötétzöld terepjáróhoz lépett, a gondosan összehajtott, vasalt törülközőt vett elő, katonás mozdulattal törölte meg arcát, nyakát, aztán beült a kocsiba és elhajtott. Többen is köszöntek neki, amit rövid biccentéssel, szó nélkül viszonzott.
Tavaly szeptemberben megváltozott a koreográfia. Amikor futását befejezve, kocsijához lépett, vékonyka hang szólította meg: „De szép autód van Bácsi, ha nagy leszek, én is ilyet veszek”. Kezében a törülközővel meglepetten fordult hátra.
Barnahajú, szép szemű fiúcska állt előtte. Kíváncsi pillantással mérte végig.
– Ki vagy te, barátom? – kérdezte a fiúcskát.
– Én Nádor Lacika vagyok, ötéves. Tudod jövőre már hat leszek és iskolába fogok járni, Anya is mondta.
– Akkor biztosan úgy lesz – bólintott a férfi, – Félix bácsi vagyok, tőlem mit szeretnél?
– Taníts meg futni, de olyan szépen, ahogy te is futsz…
A férfi tűnődve nézte a fiúcskát, ilyenforma lehetett kedvenc unokája, akit két éve a fiával együtt vesztett el autóbalesetben.
– Holnap itt vagy? – kérdezte halkan.
– Mindennap itt vagyunk Anyával, ha nem esik az eső. Apa csak néha jön, mert neki sokat kell dolgozni. Üdvégy.
– Ügyvéd – javította automatikusan a férfi, elnyomva egy mosolyt. – Akkor holnap, tornacipőben gyere.
A második héten Lacika elkezdte élvezni a futást, a harmadik héten példátlan dolog történt. Mielőtt szokott köreit az Öreg elkezdte volna, magához intette Lacikát:
– Fussunk együtt egy kicsit – mondta. A rét túlsó felén a fiúcska édesanyja képes újságot lapozgatott. Mikor odaértek az Öreg letért az ösvényről és a nőhöz lépett.
– Asszonyom, a gyereknek igen jó mozgási adottságai vannak, érdemes volna valamit sportolnia.
A nő bólintott és szerette volna megköszönni a gyerekkel való törődést, de a férfi nem hagyott rá időt, le­gyintett, és futott tovább. Nem kívánt társalogni senkivel. Lacikával is csak ritkán beszélt néhány szónál többet.
– Szépen futok, Félix bácsi? – kérdezte a gyerek egyszer. – Rendben van a dolog – bólintott az öreg, – de nem ez a lényeg.
– Hanem, mi? – kérdezte őszinte meglepetéssel a fiúcska.
– Ha valamit elhatározol, azt vidd véghez. Ha két kört akarsz futni, oszd be az erődet, de mindenképpen 2 kört fuss – válaszolta a férfi. A gyermek értette és megjegyezte.
Eltelt fél év. Az Öreg ezen a tavaszi napon is rótta köreit. A Nagyrét is benépesült. A szép idő kivitte a szabadba az embereket. Feltűnt egy soha nem látott alak is. Kopasz, izmos, mobilos, kutyás. A kutya nagy volt és ronda. Hatalmas testéhez, ormótlan bulldogfej tartozott. Gazdája körül szuszogva szagolgatta a gyepet.
A csendet és nyugalmat hirtelen hangos jajgatás, sírás zaja törte meg. A rét országút felőli oldaláról, egy bömbölő orrát fogó fiú szaladt be a rétre, a szüleihez. Nagyon vérzett. A hinta betörte az orrát, a vér már az ingét is átitatta. A kutya felkapta a fejét és beleszagolt a levegőbe. Eltorzult pofával indult a vágtája, s a végén hatalmas ugrással célozta meg a sérült fiút.
Az emberek mozdulni sem tudtak. Ekkor tűnt fel az Öreg. Az emberek csak egy villanásszerű mozdulatot láttak. Aztán a kutya vicsorogva feküdt, agyarait csattogtatva harapta a levegőt. Nyakát erős alkar szorította a földhöz, első lábai teste alatt, hátsó lábaival őrjöngve kalimpált. Az Öreg nem izgatta magát, biztosan tartotta a kutyát. Aztán a férfi ajkát furcsa hang hagyta el, mintha egy vonítás hosszan elnyúló fájdalmasan elhaló visszhangja lenne. A kutya meglepetten nézett rá, ellenállása megtört, üvöltése morgássá szelidült. A gazdája-hirtelen felüvöltött.
– NÉRÓ, hozzám. – A férfi lassan engedett a szorításon, majd csendesen mondta:
– Na, eredj! – A kutya szűkölve futott gazdájához. A vérző fiúval szülei ekkor már a kórház felé tartottak.
Az Öreg, akit Félixnek neveztek el szülei, kifújta a levegőt majd beült a Land Roverbe. Szemét behunyta, és látta a múltat. Megidézte a tibeti mesteredzőt, Lio Tant, aki az amerikai különleges erők kiképző bázisán szabadkézi védekezést tanított neki támadó állatok és emberek ellen. Átsuhant a 22 év, amit a terrorelhárító egységek vezető oktatójaként élt át, és önkéntelenül is megsimogatta a heget a jobb alkarján. Tizenöt éve egy argentin dognál nem volt elég gyors. Aztán a tegnapi onkológiai vélemény az áttétekről. Keserűen elmosolyodott, még utoljára tudtam valamit segíteni. Gondolatait egy ismerős hangocska szakította meg.
– Félix bácsi, miért bántottad a kutyust? Meg akarta harapni Bandit? És téged miért nem tudott megharapni?
Lacika állt a kocsi mellett, kérdő szemekkel.
– Nem bántottam, mert nem kellett – mondta szórakozottan.
– De ha kellett volna, megbántod? – kérdezősködött tovább Lacika. A férfi most már ismét a régi határozott volt.
– Akkor igen. Jegyezd meg ezt is: a Földön az emberi élet a legfontosabb! Minden más utána jön. A kutya is.
– Te nem szereted a kutyusokat Félix bácsi?
– Dehogynem, van nekem is, az unokámé volt. Tudod mit? Ha vigyázol rá, neked adom. Holnap elhozom.
– Jaj, de jó, szép kutyus, hogy hívják?
– Szép és okos is, sokat fogsz vele játszani, Hógolyónak hívják.
– Mama, mama! Félix bácsitól kutyust kapok, úgy hívják, hogy Hógolyó – futott visszakiabálva a rétre Lacika.
Nyugodt éjszaka következett, az utóbbi napok betegséggel kapcsolatos vívódásai után Félix békésen aludt el. A kutya is el van rendezve.

Még több novella…