Óriáskerék

Egyszer gyermekkoromban láttam egy képet Bécsről. A Práter óriáskereke méltóságteljesen magaslott a város fölé, sugározta a szabad világ, színes és önfeledt boldogságát. Micsoda öröm lehet, gondoltam, kényelmes kasban ülve, elterpeszkedve körbenézni, szemlélődni, felemelkedni a világ fölé.
Ami késik, nem múlik. Alig másfél évtizeddel később, fiatal orvosként, 70 dolláros turistaként, Bécsen keresztül vezetett Németországban élő unokabátyámékhoz az utam. Kis kézitáskámat szorítva, mely lehetőségeket kínáló magánvagyonomat tartalmazta, szorongva lépdeltem a tetthely felé. Vajon mennyibe kerül majd? – ez volt az időben a világjáró magyarság legfontosabb kérdése. Az ár legnagyobb megelégedésemre elviselhető volt, és nem volt sok az űrközeli utazásra vállalkozó turista sem. A jegy megvétele után, kényelmesen elhelyezkedtem az egyik kas ülésén, Praktika fényképezőgépemet a várható cso-dák megörökítésére állítottam. Középkorú házaspár lépett a kasba, köszönésük alapján amerikaiak. (Most már utólag azt gondolom, eleve nem akartak, vagy nem mertek egyedül vállalkozni a keringőre). Mindegy, udvariasan üdvözöltük egymást, azután feltűnően szótlanul elfoglalták helyüket velem szemben.
Az óriáskerék egy körnél 360 fokot tesz meg. A nő körülbelül 35 foknál vesztette el az eszméletét. Ájultan csúszott le az ülésről. Szóval, dolgom akadt. A férjre nem számíthattam, szó bennakad, hang fennakad, látványosan ő is halni készült. Nem egy repülős család.
Nagy baj hála Istennek nem volt, úgy 270 foknál kezdtünk magunkhoz térni, mire a kerék lent megállt, viszonylag könnyen kitámogattam őket a nyitott fülkéből. Szilárd talajt érezve a lábuk alatt szemmel láthatóan újjáéledtek. A férj hosszasan rázogatta a kezemet, majd elköszöntünk egymástól és utamra indultam. Két-három lépés után éreztem, hogy valaki hátulról a vállamra teszi a kezét. Megfordultam. Hálával tele szeme ragyogott amikor megkérdezte: Doktor Úr, nem akarna menni még egy kört? Természetesen én fizetem. Nem akartam igazságtalanul megsérteni. Még egyszer kezet rázva biztosítottam róla, hogy eszem ágában sincs, nekem egy életre elég volt a kerékből. Igyekeztem humorosan felfogni a dolgot ezért megkérdeztem: Hát önök nem mennek még egy kört? A pali vette a lapot: Maga nélkül, hogy gondolja? Megegyeztünk, abban hogy jobb a földön. És ez így igaz…