Mottó:
„Mi az ember? – testbe öltözött lélek”
J. Joubert
Az emberi élet legfőbb tevékenységei a tanulás és munka. Az ezen felüli szabadidő korosztályos eltöltése életkoronként jellemzően változó.
Ifjú korunkban legtöbben délutáni edzések, rendszeres egyéni szórakozás fajták, csajozás, érdeklődési köröknek megfelelő elfoglaltság volt jellemző. Ezek egy része a munkával eltöltött évek elején is megmaradt, kiegészülve a mindennapok biztosításához szükséges, másodállásokkal, extra pénzkereseti módokkal. A szerencsésebbek idősebb korban – igényeiknek és lehetőségeiknek megfelelően – a vadászattól az ultin keresztül a népdalkórusig, a legkülönbözőbb rendszeres elfoglaltságokkal töltődtek fel.
A HANGSÚLY A RENDSZERESSÉGEN VOLT.
Hétfő – uszoda vagy keddi kártyaparti, csütörtöki családi program, kispályás foci, lóverseny stb…)
Aztán jött az öregkor, amikor minden esetlegessé válik. De azért itt is vannak rendszerességek…
Rokonaim, barátaim, ismerőseim, kollégáim, szomszédjaim, egykori iskola- és sporttársaim furcsa időtöltése uralja az utóbbi időszakot. Itt hagyják a földi életet. Ami igazán furcsa, függetlenül attól, hogy a végső távozás milyen formájú – a vízbe szórástól kezdve, a látványos koporsós temetésig – a búcsú a legtöbb esetben pénteken történik.
Több péntekről is regélhetnék. Nem teszem, de az utolsó két péntekre személyes okok miatt is, jól emlékszem.
Két héttel ezelőtt sógoromat, Lacit temettük Szarvason. Kedves, vidám ember volt, jó nevű klinikai nőgyógyász. Kitűnő szakember, segítőkész ember, akit betegei és munkatársai is becsültek, szerettek. Fiatal orvos korunkban együtt hoztuk létre, vele és Acsády Gyurival (ma már nyugdíjas szívsebész professzor) a budapesti fiatalok körében akkor rendkívül népszerű MEDIKUS TEÁT, ami a FUTURAMA együttes szuper produkciója volt hétvégenként. Sokat beszélgettünk idősebb korunkban is róla, szívesen emlékezve a múltra (ott láttam meg először gyönyörű húgát, drága Feleségemet – akivel Laci megelégedésére jó minőségű kidobós rock and rollt táncoltunk akkoriban).
Sógorom nagy horgász volt. Évek alatt kifogott minden halat a magyar vizekből, jó kedvűen mesélte győztes akcióit, büszkén mutogatva különböző nagyságú zsákmányait.Aztán megöregedett. Felesége elvesztése után nem látta értelmét a továbbiaknak. Döntött. Komoly műtéte után már nem kívánt felépülni.
Mikor a családi sírbolt az impozáns fekete urnát befogadta, gyönyörű két lánya (az egyikőjük a világ másik végéről jött haza búcsúzni) két oldalról megsimogatta a sírkövet, aztán könnyes szemmel felnézve az égre elköszöntek.
Egy ember hiányát emlékekkel kell pótolni, hazafelé szótlanul jöttünk a ködben. Ahogy a költő mondja „Megértjük egymást, pedig nincs szavunk.”
Most pénteken, egy hozzám nagyon közelálló vadászbarátomat temettük. Erős, mokány, derék magyar volt. Apc korábbi polgármestere. Jó kedélyű vidám ember, kiváló vadász, mint ahogy arról néhány korábbi novellámban is megemlékeztem. A temetésen rengeteg ember volt, példátlan mennyiségű virág, csodálatos szívhez szóló zene. A család felsorakozva búcsúzott. Meggyötört feleség és gyermekeik, síró unokák. Szép búcsú méltatás, vadászkürtszó. Életvidám természetességére jellemző, hogy még az urnafalon is humorral búcsúzott:
„Ínnye, így még nem jártam” – szólt a felírat.
Gáborka, többet nem megyünk gyalog már a hegyre, mormogom. Feleségem erősen kapaszkodik a karomba.
MARAD AZ EMLÉK.
Mindketten nagyon fogtok hiányozni, bár gondolom, rövidesen találkozunk, kiváló költő barátom zseniális sorai szerint ugyanis „Egyre messzebbről szól a zene.”
DRÁGA ROKONAIM, KEDVES BARÁTAIM!
Lenne egy nagy kérésem!
Szeretnék néhány szabad pénteket!
KÉRLEK, NE SIESSETEK! MARADJATOK MÉG!
Sem a program másik napra való áthelyezése, sem speciális naptár tervezése, amelyben a csütörtököt a szombat követi, nem jelent jó megoldást.
INKÁBB VÁRJATOK MEG. EGYFELÉ MEGYÜNK.
