Mottó: „A filozofálgatás a halál tanulmányozása”
PLATÓN
A kert egyik sarkát teljesen befutotta a vadszőlő. Árnyékos, kedves, barátságos zúg alakult ki. Volt két régi padom, az egyiket kivittem a temetőbe, – mégiscsak egyszerűbb ülve beszélgetni a szüleimmel, – másikat odatettem a sarokba. Mellé két oldalt két ferdére vágott farönk, rájuk két régi szarvasbika trófea, és elkészült a béke szigete: A padon ülve előttem a zöld gyepű kis kert, növényekkel, fákkal, terméskőből épített hússütővel.
Három-négy hónappal ezelőtt, egy már napsütéses csütörtök délutánon példátlan dolog történt. Lett egy szabad fél órám. Nosza, kezemben Tom Clancy-vel leültem a padra, és békésen olvasni kezdtem.
Egy negyed óra múlva a bal oldali mellkasomban rendkívül éles, szúró fájdalom jelentkezett, mely egyre erősödött. Orvos vagyok, nagyjából tudtam értékelni az eseményeket. Várni kell, hogy hogy alakul a dolog. Letettem a könyvet és felnéztem a kert irányába. Három méterre állt tőlem.
A kaszájára támaszkodott. Élénk csontfejével minden érdeklődés nélkül nézegetett.
– Itt az idő? – kérdeztem.
– Azt majd én eldöntöm! – mondta pökhendien.
– Azért kérdem, mert egy-két apró dolgom még lenne.
– Ez engem nem érdekel. – rántotta meg a vállát.
– Engem igen… – mondtam – az utóbbi időben a feleségem sajnos gyengélkedik, nélkülem nehezebb lesz neki, és a jó minőségű utódom neveltetése sem fejeződött még be.
– Hogy hogy nem? – kérdezte – hisz már majdnem negyven éves.
Meghökkentem.
– Ezt honnan tudja? – kérdeztem.
Csúfosan vigyorgott.
– Az én laptopom a levegő, ránézek az áldozatra és minden lényeges adatot azonnal látok. Szóval meddig tartana a nevelés?
– Halálom napjáig. Ez egy felcserélhetetlen szerep, az apja vagyok.
Rövid szünet után szólalt meg újra:
– Tegeződjünk, én vagyok az idősebb.
– Én 78 múltam – néztem rá.
– Én pár százezer… – válaszolt, komoran.
– Részemről rendben – rántottam meg a vállam. – Ez esetben viszont lenne két kérdésem.
– Hallgatlak – nézett rám komoran.
– Gyakran szoktál a kiszemeltjeiddel értekezni?
– Semmi közöd hozzá – válaszolt barátságtalanul. – De ha tudni akarod, nemrég is beszéltem eggyel: egy Bonaparte nevű franciával, akinek kérése volt Waterloo után, de én inkább takarékra állítottam a szigeten. Nekem senki ne mondja meg, mit mikor csinálok.
– Na, épp erre vonatkozik a második kérdésem. Én nem vagyok sem császár, sem hadvezér. Miért pont én?
Elgondolkozva nézett rám.
– Te 2018-ban megírtad a Búcsúdalt. Óriási visszhangja volt, ilyen témát nem szoktak az emberek választani. Nekem tetszett. Meg most délután van, úgyis uzsonna szünetet tartok, ráérek.
– Megtisztelő. – voltam szokás szerint udvarias. Aztán mindketten vártunk egy kicsit. Ő szólalt meg először.
– Van itt még valami!
Én csendben vártam, aztán egyszer csak elhangzott egy szó, amitől ledöbbentem.
– SIPAKOS! – mondta.
Meghökkenve néztem.
– Hát ezt meg honnan tudod?!
– Én mindent tudok. Az egyik barátod, mielőtt befejezte, még megkínált egy kupicával.
– Mi ilyen humorosak vagyunk – próbáltam vidámkodni. Évente 15-20 üveg, egyet-egyet kapnak a barátaim, egyébként csak kivételes esetben ajándékozom a készletből.
– Ajánlatom van – mondta ő – öt év túlélés a receptért.
– Ilyen olcsón nem adom! – vontam meg a vállam.
Csúnyán nézett.
– Öt év nagy idő. Azt hiszed, nem tudom, hogy a börzsönyi gyümölcspálinka aszalt szilva ágyon készül?
– Miből mennyi és mivel? Ez itt a kérdés! – mutattam rá.
– Rendben van – mondta határozottan. – Mostanában úgyis ráérek, a szomszédban háború készül, a civilekkel nem kell sietnem. Újratervezés. Minden év januárjában egy üveg, és a következő év újratárgyalása. Rendben?
Arra gondoltam, hogy egy kis időt még kapok a dolgok rendezésére.
– Rendben.
Üzletet kötöttem a halállal. Láttam, hogy távozni készül, de nem tudtam, hogy köszön majd el. Szevasz? Viszontlátásra?! Integetni végkèpp nem akartam. Elégedett mosollyal, köszönés nélkül távozott.
Két nappal később csengett a telefonom, régi börzsönyi jóemberünk, Áron hívott, kicsit elkeseredve.
– A szilvát elverte a jég, az almát tönkretette a gomba, a diót ellopták.
– Szóval akkor nincs gyümölcs Áron?
– Nincs. – hangzott a válasz.
– Értettem.
Kiléptem a házból, felnéztem az égre.
Ez szolid üzlet lesz.
