2024. október 23. (szerda) 05:20

A Liverpool menetel

A Liverpool Bologna elleni 2–0-s BL-győzelme után Arne Slot elégedetten nyilatkozott, s ezt annál is inkább megtehette, mert az eddigi 8 meccséből hetet megnyert a csapat, s azt az egyet is úgy vesztették el, hogy a Nottingham Forestnek egyetlen helyzete volt, míg a Liverpoolnak tíz.

„Jó meccs volt, hiszen győztünk – idézi a holland trénert a liverpoolfc.com – Nem volt könnyű, de a Bajnokok Ligájában ez természetes, hiszen sok jó csapat van a sorozatban, és a Bologna is ezek közé tartozik. Jó volt nyerni, pláne kapott gól nélkül, jó egyéni teljesítményekkel. Tökéletes meccs sosincs, de arra törekszünk, ugyanakkor mindig javulhatunk, fejlődhetünk. Volt egy szakasza a meccsnek, főleg az első félidő hajrájában, amikor nem mi irányítottunk és jobban fenyegetett minket az ellenfél, mint azt szerettem volna, de a BL ilyen, mindig két csapat van a pályán. A meccs nagy részében azért irányítani tudtunk.”

Mohamed Szalah a Bologna ellen a 217. gólját is megszerezte tétmeccsen a Liverpool szerelésében, és ő az első liverpooli, aki öt egymást követő hazai BL-meccsen a kapuba talált. Slot ki is emelte, bár arról nem beszélt, kivel pótolhatják az egyiptomit, ha valóban a szaúdi ligában képzeli a jövőjét.

„Mit mondhatnék Móról? Ha elég gyakran hozzuk helyzetbe, gólokat szerez és ma volt egy nagyszerű gólpassza is. A második gólnál mindenki a befejezésről beszél, mert fantasztikus volt, de nem lennénk igazságosak, ha nem beszélnénk az előzményekről, azokról a játékosokról, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az a helyzet kialakuljon, gondolok Virgil van Dijkre, Diogo Jotára, Trent Alexander-Arnoldra és Szoboszlai Dominikra. Virgil adott egy fantasztikus labdát Diogónak, aki megfordult vele, aztán érkezett Dominik – ebben a gólban is részt vett, akárcsak az elsőben –, miközben Trent egy keresztbefutással teret nyitott Szalahnak, aki így megindulhatott a kapu felé, amikor megkapta a labdát, ahogy mindig is szokott.”

Még több sport…