A Ferencváros–Zalgiris (3–0) Ekl-selejtezőt követő sajtótájékoztatón előbb a vendégek mestere, Vlagyimir Cseburin értékelt, majd Máté Csaba vette át a szót.
„A kijelzőn szereplő eredmény a valós különbség a két csapat között. Nekünk a befejezésekkel voltak gondjaink és azzal, hogy nem igazán sikerült áttörnünk a Ferencváros védekezését, hiába próbáltunk többet támadni, mint az első meccsen. A Ferencváros letámadott minket, és a középpályáról már indította az ellenakcióit. Mindent megtettünk, de ennyire telt tőlünk” – értékelt az Ekl-selejtezőt követően a vendégek vezetőedzője, Vlagyimir Cseburin a meccs után.
A Ferencváros szakvezetőjét, Máté Csabát a Nemzeti Sport először arról kérdezte, hogyan élte meg, hogy a szurkolótábor a meccs végén egy emberként éltette.
„Az ember ilyenkor elérzékenyül, de elég régóta vagyok itt a Fradinál, tudom, hogy itt vagy lakodalom vagy temetés van. Most lakodalom van és remélem, hogy a temetés csak sokkal később jön, sokkal később. Köszönet ezért a stábomnak és a szurkolóknak. A drukkerek végig űzték-hajtották a csapatot, akik pedig igyekeztek ezt megszolgálni helyzetekkel, gólokkal” – reagált a szakember.
Máté elmondta, sok szép emlék köti a futballhoz, de ez a mostani selejtező kiemelkedik közülük, és ott van a legszebb háromban, hiszen más úgy ülni kispadon, hogy neki kell döntéseket hoznia, és más egy stáb tagjaként. Egyúttal köszönetet mondott azoknak az edzőknek, akikkel az elmúlt tíz évben együtt dolgozhatott, akiktől sokat tanulhatott.
A Nemzeti Sport Online-tól azt is kérdeztük, van-e bármilyen megállapodása a vezetőséggel, a hogyan továbbról, várható-e bármilyen változás a stábban az Ekl-csoportkör előtt.
„Van egy megállapodásunk a vezetőséggel” – válaszolt Máté, de a mondatot nem fejezte be. További részletek a klub honlapján, fradi.hu-n várhatók…
Ezek után, kérdésre válaszolva a csoportkörös folytatásra is kitért.
„Néha kicsit úgy érzem, sokan lenézik ezt a sorozatot, de erre nincs semmi ok. Az európai szereplés mindig fontos, az, hogy milyen tervekkel vághatunk neki a folytatásnak, nagyban függ attól, kikkel találkozunk majd a csoportkörben, mert ugyanolyan erősségű ellenfelek is jöhetnek, mintha az Európa-ligában szerepelnénk.”