2024. december 18. (szerda) 18:52

A PAOK kiütéssel győzött

A PAOK–Ferencváros (5–0) El-meccs után a helyi sajtó azzal foglalkozik, hogy a görög bajnok számára a továbbjutás szempontjából élet-halál kérdés volt a győzelem, és az idény egyik legjobb teljesítményével végül gálaelőadássá változtatta a mérkőzést.A Nemzeti Sport tallózatta görög lapokból.

A PAOK gálaelőadássá változtatta a Ferencváros elleni élet-halál meccset – írja a az sdna.gr a meccsről szóló tudósításában. A görög portál arra helyezi a hangsúlyt, hogy a PAOK számára a továbbjutás szempontjából létkérdés volt a csütörtöki győzelem, hiszen csak négy pontja volt a meccs előtt az Európa-liga tabelláján. 
Kiütéses győzelem lett a meccsből, melyen öt különböző gólszerzője volt a hazaiaknak, ami mutatja a csapat erejét. A portál szerint a jó eredmény alapja, hogy sokkal stabilabb volt a PAOK védekezése, mint a korábbi meccseken, ami igazolta Razvan Lucescu döntését, aki Jannisz Mihailidiszt állította a védelem közepére.
A PAOK az idei legjobb teljesítményét nyújtotta – írja a gazzetta.gr. A gazzetta „fekete-fehér buliról” ír, amit a PAOK már az első félidőben megalapozott a kifogástalan taktikájával, mely révén 45 perc után 2–0-ra vezetett és a második félidőben is irányítani akarta a meccset, diktálta az iramot, ennek köszönhetően kiütéses sikert aratott. Hazai pályán először nyert a görög bajnok PAOK az Európa-liga főtábláján ebben az idényben.
A PAOK lerombolta a Ferencvárost és életben maradt – írja a sportal.gr. A portál kiemeli, a PAOK-nak a mérkőzés elejétől kezdve sok ideje volt játszani a labdával, volt ideje és lehetősége szabad területeket keresni a támadásépítéshez. A cikk szerint a türelmes játék vezetett a végül nagyon sima győzelemhez

Még több sport…