Szokatlan körülmények között zárult a nyílt vízi úszás Európa-kupa-sorozata a horvátországi Ražanacban, miután két magyart, a harmadik helyezett Betlehem Dávidot és a második helyen célba érő Fábián Bettinát is kizárták a versenyből a sapkájuk nem megfelelő használata miatt. A sportolók az eredményhirdetésen már nem is vehettek részt – számolt be a Magyar Úszó Szövetség.
A szövetség állítása szerint a két úszó kísérő nélkül érkezett a helyszínre, és a becsekkolásnál Betlehem Dávidnak a bírók adtak egy fehér sapkát, amin szerepelt az európai szövetség szponzorának felirata, ő pedig kézzel felírta rá a HUN betűket, és Fábián Bettina piros, HUN feliratú sapkáját szintén átengedték az első ellenőrzésnél. Ezután a rajtnál a német technikai delegátus szólt Betlehemnek, hogy fordítsa meg a sapkáját, de ezt a sportoló már nem hallotta. Mint kiderült, a szponzorfeliratnak kellett volna bal oldalt szerepelnie és a HUN feliratnak a jobb oldalon, ezért a második körben már piros zászlót mutattak az élen haladó Betlehemnek. A magyar szövetség szerint piros lap esetén a kizárt versenyzőt ki kellene szedni a vízből, de ez nem történt meg. Fábián Bettinának piros zászlót sem mutattak, csak a végén került a neve mellé a kizárás felirata.
