Furcsa bronzmeccset kóláthaaott a közönség,. az első félidő en gáláztak az angolok, mintha. franciák ott sem lettek volna.A második félidőben lőttek szépítő gólokat, de Dechamps búcsúmeccse így is kiábrándító volt. A francia labdarúgó-válogatott középpályása, Adrien Rabiot éles kritikát fogalmazott meg, miután 6–4-re elveszítették az angolok elleni bronzmeccset.
„Szégyenteljesen kezdtük az első félidőt – panaszkodott a francia válogatott középpályása, Adrien Rabiot a bronzmeccs után. Mint ismert, az angolok 18 perc alatt két gólt szereztek, a szünetben pedig már 4–0-ra vezettek. – Néhány játékostársamnál olyan viselkedést láttam, amit korábban soha. Ez egy kicsit kiábrándító, mert ez volt az utolsó meccs ezen a tornán, amin jó teljesítményt mutathattunk volna.A félidőben elbeszélgettünk, azt mondtuk magunknak, hogy büszkeséget kell mutatnunk, és a második félidő már sokkal jobb volt, mert az első félidei viselkedésünk egy része elfogadhatatlan volt. Szerettünk volna győzelemmel zárni, hogy az edzőnk szépen búcsúzhasson, de ez a meccs nem rontja le a francia emberek körében kialakult imázsát” – mondta a 31 éves Rabiot. A Le Parisien megemlíti, hogy 2022 után a második, és könnyen lehet, hogy az utolsó világbajnokságán szerepelt a középpályás, aki hét meccsen lépett pályára a vb-n, mindig kezdőként és egy kivétellel mindegyik találkozóján végig a pályán maradt (a spanyolok ellen lecserélték a szünetben), az első találkozón, Szenegál ellen gólpasszt adott.

