Jakabházy László, a jégkorongozót egész életében orvos édesapja tanácsa vezette: „Fiam, azt tedd az életedben, amit szeretsz, tanulj annyit, hogy azt tehesd, amiben kedved leled, és arra törekedj, hogy amit vállaltál, abban legyél első – lehetőleg.”
Az 1950 és 1970 közötti időszakban a Bp. Építőkben és a Ferencvárosban játszott, a nemzeti együttessel tíz világbajnokságon vett részt. Játszott olimpián – legjobbjaink legutóbbi ötkarikás szereplésén, 1964-ben Innsbruckban –, amelyen csapatunk a 16. helyen végzett, „Jaksi” négy meccsen lépett jégre. Rá egy évre a válogatott a B-csoportban negyedik lett, ez akkoriban azt jelentette, a világon a 12. csapat volt. A fénykorában lévő Jakabházy manapság is kapna korcsolyát és botot, ehhez persze tudni kell, hogy előbb tanult meg korizni, mint járni.
Jakabházy visszavonulása után tevékeny részese volt a KSI jégkorongszakosztálya megalakításának, 1971-ben az FTC vezetőedzője lett, csapatával öt bajnoki címet és négy kupasikert ért el. A BEK 1973–1974-es kiírásában a Fradi az NSZK-beli EV Füssen kiverésével az európai kupasorozat legjobb hat csapata közé jutott. Az öntörvényű hokisok később tengelyt akasztottak az ugyancsak hajthatatlan mesterrel, a jégkorongozás doktorának mennie kellett, ám 1980-ban a zöld-fehérek ismét vele lettek bajnokok.
A válogatott szövetségi kapitánya volt 1969 és 1971 között, majd 1973 és 1975 között Boróczi Gáborral közösen, aztán 1979 és 1981 között, továbbá 1987–1988-ban is irányította a nemzeti csapatot.A sportág doktora volt, nem másutt, mint a jégkorongozás egyik fellegvárában, a prágai Károly Egyetem jégkorong-mesteredző szakán diplomázott, 1971-ben doktorált. Emellett korábban elvégezte a Testnevelési Főiskola tanári szakát és az ELTE bölcsészkarának pszichológia szakát. A Magyar Jégkorong Hírességek Csarnokába 2011-ben választották be. 86 éves volt.
