A Ferencváros a cseh Viktoria Plzennel találkozik a legjobb 16 közé jutásért. A zöld-fehérek az első meccset hazai környezetben, a visszavágót idegenben játsszák.A magyar csapat 17. helyezettként, vagyis nem kiemelt csapatként várta a pénteki nyoni sorsolást, amelyen az AS Roma és a Viktoria Plzen közül kapott ellenfelet. A sorsolásnál az Athletic Bilbao korábbi kiváló támadója, Aritz Aduriz segédkezett, s a Ferencváros a papíron könnyebbnek számító cseh együttessel találkozik a legjobb 16 közé kerülésért.
„Két olyan csapat találkozik egymással, amely nagyjából azonos szintet képvisel. A Plzen a cseh labdarúgás egyik topcsapata a két prágai együttessel. Több cseh válogatott kerettag játékosa is van a Viktoriának. Egy nagyon szervezett, kompakt csapatjátékot bemutató együttesről beszélhetünk. Hozzánk hasonlóan eredményes ligafázist tudhatnak maguk mögött. Egyenlőek az esélyek arra, hogy ebből a párharcból ki tud továbbjutni. Természetesen alaposan felkészülünk ellenfelünkből, kielemezzük őket, és mindent megteszünk, hogy továbbjussunk” – mondta el véleményét a sorsolásról Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója