Gulyás Michelle parádés teljesítményt nyújtva aranyérmet nyert, Guzi Blanka pedig a kombinált számban jelentősen előrelépve negyedik lett a párizsi olimpia öttusaversenyén, a magyarok ezzel az éremmel zárták az ötkarikás játékokat.
Gulyás Michelle Vörös Zsuzsanna 2004-es athéni győzelme után nyert Magyarországnak aranyat öttusában, egyben a sportág tizedik ötkarikás diadalát aratta.
Elmondása szerint mentálisan olyan jól felkészült, mint még soha, fizikálisan is nagyon összeszedte magát, és az edzői is mögötte álltak.
„Tényleg olyan összefogás volt mögöttem, amire szükségem volt, mert különben nem lenne aranyérem a nyakamban” – jelentette ki az UTE versenyzője magyar újságíróknak a vegyes zónában, utalva arra, hogy az idény közepén voltak fizikális gondjai, a világbajnokságon a sikertelen lovaglása miatt nem tudott jó eredményt elérni és úgy jöhetett ki az olimpiára, hogy a három magyar kvótás közül Guzi Blanka mellett az ő részvételét támogatta az elnökség Erdős Ritáéval szemben.
Elmondása szerint az utolsó lövészet után érezte, hogy meglesz az aranyérem. Amikor látta, hogy a francia Elodie Clouvel kettőnél, a dél-koreai Szong Szunmin egy zöld lámpánál tart, tudta, hogy első lesz. A lőállásból kilépve a magasba lendítette mindkét karját és felszabadultan, energiával feltöltődve kezdte zárókörét, az utolsó métereken pedig már a szemét törölgetve futott boldogan a célba.
Az elődöntőben és a döntőben két jó lovaglással akarta lezárni ezt az időszakot, amikor még ez a szám szerepel a programban. Ugyanakkor megjegyezte, szeretné, ha a lovaglás az után is „benne maradna az életében”, hogy az öttusában az akadályverseny váltja fel.
A korábbi vb-ezüst- és -bronzérmes öttusázó a búcsú alkalmával világrekordot jelentő pontszámmal győzött.
„Nem gondoltam volna, hogy pont én fogok világcsúcsot elérni, de nagyon örülök neki” – mondta.
A zárónapon lehetett volna még plusz két bronzérem is, ám a férfi vízilabda-válogatott és a szabadfogású birkózók 65 kilogrammos súlycsoportjában Muszukajev Iszmail is elveszítette a helyosztót.
A pólósok ötméteresekkel kaptak ki az Egyesült Államok csapatától, és lettek negyedikek, míg Muszukajev óriási csata végén 13-12-re maradt alul az albán Ismail Dudaevvel szemben, és végzett ötödikként.
A párizsi olimpia éremtáblázatán az Egyesült Államok zárt az élen 40 arannyal, 44 ezüsttel és 42 bronzzal, a magyar csapat 19 dobogós helyezéssel, 6-7-6-os mérleggel a 14. lett.