A jövő vasárnap kezdődő divízió I/A-világbajnokság előtt álló magyar férfi jégkorong-válogatott 2-1-re legyőzte az elitben szereplő norvég csapatot a székesfehérvári Alba Aréna avató mérkőzésén pénteken.
Férfi felkészülési mérkőzés:
Magyarország-Norvégia 2-1 (1-0, 1-1, 0-0)
—————————————–
gól: Terbócs (15.), Papp (27.), illetve Granholm (38.)
A vadonatúj Alba Arénában közel 6000 néző várta az összecsapást, amelyet napra pontosan 16 évvel a történelmi szapporói feljutás évfordulóján rendeztek.
Don MacAdam szövetségi kapitány csapata a múlt héten Lengyelországban kétszer is kikapott a felkészülés során, és most a legmagasabb osztályban szereplő norvégokat fogadta. A kanadai szakember előzetes úgy nyilatkozott, hogy csapatként kell játszaniuk a lengyelnél erősebb norvégokkal szemben, mert a válogatottnak nincs sztárjátékosa, és egy hete még nem játszottak úgy, ahogy szerettek volna, ahogy az elvárható.
A kerethez csatlakozott a tengerentúlon szereplő Garát Zsombor és a csíkszeredai Sofron István is, miután véget ért a klubszezonjuk, így már csak a dán döntőben érdekelt Erdély Csanád van távol.
Az ünnepélyes megnyitón Cser-Palkovics András polgármester mindenkinek köszönetet mondott, akik az elmúlt években hozzájárultak az új aréna felépítéséhez és átadásához.
Gyorsan emberelőnybe kerültek a vendégek, ám ez kimaradt. Felvette a ritmust a házigazda, majd a harmad derekán Kiss Roland – aki szerdán ünnepelte 25. születésnapját – egy gáncsolás és palánkba csapódás után vállsérülést szenvedett. Ahogy a magyarok kerültek fórba, Terbócs István vágta be a kipattanót, megszerezve így az aréna első gólját. Közvetlenül a szünet előtt az éppen Norvégiában légióskodó és ott az idény legjobb kapusának választott Bálizs Bence védett szólót.
A második harmad elején újfent emberelőnyhöz jutott a házigazda, és előbb a norvég kapuvason csattant a korong, majd Papp Kristóf szép cselek után köténygóllal növelte a különbséget. Azonban ahogy ő ült ki akadályozás miatt a büntetőpadra, Viktor Granholm kapáslövésével jött a szépítés, pedig előtte Bálizs nagyokat védett. Ez volt a 100. norvég gól a magyarok ellen.
A záró felvonásban többet birtokolták a pakkot a norvégok, ám jól védekezett a magyar együttes, amely még helyzetekig is eljutott. A hajrában lehozott kapus mellett támadott az egyenlítésért a vendégcsapat, de nem járt sikerrel.
A két gárda szombaton 16 órakor újra megmérkőzik. A magyarok kedden Meranóban játsszák utolsó felkészülési találkozójukat az olaszokkal szemben. A bolzanói divízió I/A-vb jövő vasárnap kezdődik. A MacAdam-csapat sorrenden a japán, a dél-koreai, a romániai, a házigazda olasz, valamint a szlovén együttessel mérkőzik. Az első két helyezett jut fel a 16-os elitbe, az utolsó kiesik a divízió I/B-be.