2023. december 10. (vasárnap) 17:44

Jön a BL döntő

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) beadta szándéknyilatkozatát a 2026-os vagy a 2027-es Bajnokok Ligája-döntő megrendezésére. Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője az M1 aktuális csatornának kedden kiemelte: a következő két megpályázható finálé a 2026-os és a 2027-es volt, ezek lebonyolítására Magyarországról, valamint Olaszországból érkezett szándéknyilatkozat az UEFA-hoz. A november 15-i határidőig mindkét jelentkező ország beadta a hivatalos pályázati anyagot, melyeket februárra értékel ki az európai szövetség, egyúttal észrevételeket, javaslatokat is megfogalmaz addigra. A két BL-döntő rendezőjét jövő májusban jelenti be az UEFA.

„Az MLSZ-nek az egyik legfontosabb célkitűzése volt, hogy rangos nemzetközi futballmérkőzéseket hozzunk Magyarországra és a magyar szurkolók testközelből láthassanak sztárjátékosokat, rangos összecsapásokat. Rendeztünk már női BL-döntőt, Európa-liga-döntőt, Szuperkupa-döntőt, valamint nálunk volt az Európa-bajnokság néhány mérkőzése és mind a Puskás Aréna, mind a szervezés kapcsán kitűnő véleményeket kaptunk mind az UEFA, mind a részt vevő csapatok, mind pedig az ide érkező szurkolók részéről” – mondta Sipos Jenő, aki kiemelte, a Puskás Aréna abból a szempontból is remek létesítmény, hogy a város közepén található, így könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel is.

„Az UEFA tervei szerint a BL-döntők köré egy többnapos fesztivált terveznek, ezt egy budapesti döntő esetén a főváros különböző részein bonyolítanák le” – tette hozzá Sipos Jenő, és hangsúlyozta, a BL-finálé „sokkal nagyobb volumenű dolog”, mint például az El-döntő.

„Közmegelégedésre rendeztük meg az Európa-liga fináléját idén, de a Bajnokok Ligája esetében mindenből több kell. Úgy gondolom, hogy a mi szervezőbizottságunk felkészülten állt a feladathoz, bizonyított az elmúlt években, ezért joggal reménykedünk abban, hogy a magyar szurkolók BL-döntőt láthatnak majd a Puskás Arénában” – mondta a szóvivő.

 

Még több sport…