2025. március 22. (szombat) 12:55

Kiesett a Liverpool

Liverpool a legjobb 16 között búcsúzott a sorozattól, miután tizenegyesekkel kikapott a Paris Saint-Germaintől. Egyik csapat sem érdemelt kiesést, innen már a PSG-nek könnyű dolga lesz, hiszen a francia csapat nagyon jó formában van és nem nagyon lesz hasonló erősségű ellenfele a döntőig.A Nemzeti Sport tallózótt a nemzetközi sajtóból.

Sky Sports

A Sky cikkének címében tárgyilagosan tudatta: a Liverpool szétlövéses vereséggel búcsúzott a PSG ellen a Bajnokok Ligájából. A PSG az első csapat, amely kiejtette a Liverpoolt azok után, hogy a „vörösök” megnyerték a kupapárharc első mérkőzését.A lap osztályzatai szerint a hazaiaktól Alisson Becker, Trent Alexander-Arnold, Ibrahima Konaté, Virgil van Dijk és Szoboszlai Dominik voltak csapatuk legjobbjai egyaránt 7-es értékeléssel, míg a párizsiaknál a két tizenegyest hárító Gianluigi Donnarumma mellett Nuno Mendes és Vitinha kapott 8-as osztályzatot.

BBC

Az angol közszolgálati lap is tárgyilagosan ismertette: a PSG tizenegyesek után elért győzelemmel ejtette ki a Liverpoolt. Az ajánlóban megemlítették, hogy Darwin Núnez és Curtis Jones kihagyott tizenegyesei döntöttek. A BBC egy másik cikkének címében úgy fogalmazott: „Núnez nem hibáztatható, de úgy érezni, hogy a hibájának sokkal nagyobb súlya van”.A Liverpool az Anfielden sokkal jobban játszott, mint Párizsban, de nem mosolygott rá a szerencse, hiszen kapufái mellett Donnarumma is meggátolta a hazaiakat a gólszerzésben. Hangsúlyozták: a Liverpoolt egy csúcskategóriás PSG frusztrálta, amely egyre inkább potenciális Bajnokok Ligája-győztesnek tűnik.

The Telegraph

A lap tárgyilagos beszámolója mellett – melyben felidézte, hogy a BL ligaszakaszának győztesének idegei pont abban a helyzetben mondtak csődöt, amikor a klub korábban sokszor diadalmaskodott – a Manchester United-ikon Wayne Rooney szavait idézte, aki Ousmane Dembélé gólja kapcsán megjegyezte, hogy azt a Liverpool Virgil van Dijk lustasága miatt kapta.

L’Équipe

Megszelídítették az Anfieldet– hirdeti címlapján a patinás francia lap, amely a párizsiak olasz kapusát, Gianluigi Donnarummát éltette. Kitértek rá, a Liverpool ellen Luis Enrique csapata még akkor is helyt állt, hogy nem tudta megszerezni a második gólt, mellyel elkerülhette volna a hosszabbítást és a tizenegyeseket.

Le Parisien

„Varázslatos éjszaka az Anfielden, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a párizsiak” – írta címlapján a párizsi lap, amely külön cikket szentelt a hőssé avanzsált Donnarummának. A lap beszámolójában azt fejtegette, hogy ez a forgatókönyv előre megjósolható volt, még úgy is, hogy a visszavágón jelentősen csökkent a két csapat közti különbség. Kitértek arra is, hogy a PSG-t nem befolyásolta az anfieldi atmoszféra.

Le Monde

„A PSG liverpooli továbbjutása igazolja Luis Enrique »igazi csapat« létrehozására irányuló projektjét” – vélekedett a lap, kitérve rá, hogy a mostani siker arra is rávilágít, jó döntés volt-e Párizsban elengedni az olyan sztárokat, mint Lionel Messi, Kylian Mbappé vagy Neymar.

Még több sport…