A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészített egy objektív jelentést, nem akart konkrétan állást foglalni, de jó néhány lesújtó adatot megnevezett, és a táblázatoknak, ábráknak regionális kontextust adott. A telex által ismertetett elemzés lesújtó képet fest a magyar foci állapotáról, s ha ezt olvassuk több, mint nevetséges, amit minap Szöllősi György nagykövet állított Felcsúton, hogy onnan indult a magyar labdarúgás felemelkedése. Mert ilyen nincs, egyik statisztika rosszabb, mint a másik, akár magyar stadionok kihasználtságáról van szó, akár a klubok veszteségeiről.
A 2010 óta Csányi Sándor vezette MLSZ most tett egy kísérletet erre, és elkészített egy 100 oldalas, képekkel és táblázatokkal gazdagon illusztrált jelentést arról, hogy milyenek a magyar bajnokság, a sokszor szidott NB I. viszonyai. Mivel ez csak az első rész, kíváncsian várjuk a folytatást. A sorvezetőt az európai szövetség (UEFA) indikátorai jelentették az anyagban, legalábbis a gazdasági összehasonlításokban.
Kezdjük a nézőszámokkal, ami hagyományosan neuralgikus pont a magyar klubfoci világában. A meccsenkénti 20 ezres átlag nézőszámot még a legendás korai 50-es években sem sikerült elérni, pedig akkor az Aranycsapat játékosait lehetett hétről hétre látni a pályákon.
Akkoriban zömmel nagyvárosok csapatai szerepeltek az élvonalban, de még így is csak 17 ezer néző volt a rekord.Onnan lassú apadás indult a lelátókon, 1969-ben kúszott 10 ezer alá az átlagos nézőszám – pedig ekkor még aktív volt Albert Flórián, Bene Ferenc és a többiek nagy generációja. 1975 körül volt egy rövid ideig tartó felfelé ívelő időszak a nézőszámokban, de a nyolcvanas évek közepétől már a 7500-as átlag is elérhetetlenné vált. Sokszor halljuk, hogy bezzeg a kettős rangadókon tele volt a Népstadion, ami néhány esetben így is volt, de már akkor is voltak rangosabb meccsek, amikre csak pár ezren váltottak jegyet.
Amikor Csányi hivatalba lépett, ambiciózusan tervezett, látványosan feljebb akarta tornázni a nézőszámot, de ez máig nem sikerült. Az infrastruktúra az elmúlt években az ország szinte minden pontján megvalósult hozzá, új stadionokat kaptak a másodosztályban szereplő klubok is. A nézőszám azonban stagnál, a 2012-13-as szezon és a 2021-22-es szezon közt érdemi különbség nincs. Átlagban 2762-en látogattak ki tíz éve egy élvonalbeli meccsre, míg a legutóbbi idényben 2772-en. Eközben az élvonalban szereplő csapatok száma 16-ról 12-re csökkent.
Mivel stadion nélkül nincs foci, nem is az volt a kérdés, hogy kell-e építeni stadionokat, inkább az, mekkorát kell. A hazai szövetség megállapította: az NB I. 29 százalékos stadionkihasználtsága messze elmarad a régióban Csehországtól (52%), Ausztriától (40%) vagy Lengyelországtól (40%). A svéd első osztályú klubokkal (28%) állnak egy szinten a magyar klubok ebből a szempontból, és akad több szomszédos ország, ahol a stadionok kihasználtsága a 20 százalékot sem éri el, például Szlovákiában, Szerbiában vagy Szlovéniában.
Ha egyenként nézzük az élvonalbeli csapatok stadionjait, a zalaegerszegi kihasználtsága a leggyengébb (alig 16% átlagban), de a debreceni Nagyerdei stadion sem éri el a 20 százalékot. A Fehérvár a maga 14 ezres stadionjában 20 százalékos arányt hozott össze. Ebből a szempontból a Kisvárda a maga 75 százalékával az éllovas, de az egy aránylag kicsi, 2850 férőhelyes létesítmény. A Ferencváros 37 százalékos kihasználtsággal büszkélkedhet.A debreceni stadion üzemeltetése kivételes, mert így sem ráfizetéses, hiszen a benne helyet kapó vállalkozások bérleti díjat fizetnek, koncertekkel, egyéb eseményekkel még nyereséget is termelnek a városnak.
Magyarország adja a legkevesebbet az NB I.-nél magasabban rangsorolt bajnokságokba.
Egészen pontosan 38 olyan magyar futballista van, aki a 2022-es állapot szerint jobb helyen, nívósabb ligában edződik, mint az NB I. Hogy ezt kontextusba helyezzük: 70 ilyen szlovén játékos van, noha az ország lakossága az ötöde a magyarénak. 87 szlovák focista játszik ilyen helyen, noha az ország lakossága feleakkora, mint a magyar. A 2018-ban vb-döntős, 2022-ben vb-bronzérmes, amúgy 4,2 millió lakosú Horvátország 153 játékost értékesített külföldre, akik a horvátnál jegyzettebb ligában játszhatnak hétről hétre. Ha azt keressük, mi lehet a horvát foci titka, ezzel meg is találtuk rá az egyik választ. 153 játékosból ugyanis 13 csapatot ki lehetne állítani.
Magyarország a futballista játékjogok eladásából származó átlagos, egy klubra jutó bevétele 699 ezer euró volt, ami messze elmarad a minta átlagától (2,85 millió euró). A szlovén klubok 885 ezer euróért adtak játékosokat, Szlovákiában 794 ezer euróra jön ki ugyanez az összevetés. A magyar bajnokság negatív egyenleggel rendelkezik, vagyis többet költ játékosok vásárlására, mint amennyi bevételt realizál az értékesítésekből.A magyar klubok gazdálkodásához azt feltétlen hozzá kell tenni, hogy a tévés közvetítési jogdíjakat az MTVA fizeti, ami közpénz, évente többmilliárdos tétel. A Szerencsejáték Zrt.-től érkező szponzoráció ismét csak közpénz. A Mol a nyáron kihátrált a Fehérvár támogatásától, de korábban olyan anyagi biztonságot adott, ami kiemelkedő volt magyar viszonylatban. A Ferencvároson és a Diósgyőrön kívül valódi, piaci alapú szponzoráció nem igazán van a magyar élvonalban.
Az önámítás mindig a magyar foci szerves része volt az utóbbi évtizedekben, elég csak a miniszterelnökre gondolni, aki a világ tíz legjobb akadémiája közé sorolja a sajátját. Aztán jön egy azeri ifjúsági csapat, éppen csak beesik a meccsre, és kiüti a dédelgetett kedvenceit.
A most nyilvánosságra hozott adatok kijózanítóak.
