2025. március 03. (hétfő) 21:07

Meghalt Szpasszkij

Nyolcvannyolc éves korában csütörtökön meghalt Borisz Szpasszkij, a sakk tizedik világbajnoka.
„Egy nagyszerű személyiség távozott, sakkozók generációi tanulmányozták és tanulmányozzák a játszmáit és a munkásságát. Nagy veszteség ez az ország számára” – mondta Andrej Filatov, az Orosz Sakkszövetség elnöke.

A hidegháború közepén, 1972-ben, a sportág történetének egyik leghíresebb párharcában nem tudta megvédeni címét az amerikai Bobby Fischerrel szemben. Az izlandi összecsapásra az „évszázad mérkőzéseként” emlékeznek. A vereséget követően kegyvesztetté vált, ezért 1976-ban Franciaországba költözött, miután feleségül vett egy orosz származású francia nőt. Két évvel később az állampolgárságot is megkapta.Évekkel később, 1992-ben, Jugoszláviában egy Fischer elleni nem hivatalos visszavágón tért vissza a nyilvánosságba, ám ezt a csatát is elvesztette.
Szpasszkij 2006-ban és 2010-ben agyvérzést kapott. Két évvel később eltűnt franciaországi otthonából, és Moszkvában „kötött ki”, ahol az orosz televízióban legyengült állapotban, ősz hajjal bukkant fel. Többnyire a nyilvánosságot kerülve élt.
Néhány évvel korábban, 2008-ban meglátogatta egykori riválisa, az abban az évben elhunyt Bobby Fischer sírját egy kis izlandi temetőben. „Gondolják, hogy szabad a szomszéd hely?” – kérdezte meghatódva újságíróktól.

Még több sport…