2026. július 22. (szerda) 18:33

Pakson telt ház lesz a Panathinaikosz ellen

Jó meccset vár a csapatánál jobb erőkből álló Panathinaikosz ellen Bognár György. A Paksi FC vezetőedzője szerint az elmúlt két évhez képest jobb felkészülésen vannak túl. Korábban két hét után tétmeccseket kellett játszaniuk a nemzetközi kupákban, mostanra kialakult a keret, lejátszottak tíz edzőmeccset.Neves ellenféllel játszhatnak két meccset, amely „játszó csapat”. A Panathinaikosz jobb erőkből áll, ugyanakkor a Paks a saját játékát kívánja játszani, de biztosan lesznek a mérkőzésnek olyan periódusai, amikor alkalmazkodniuk kell az ellenfélhez.

A görögök új edzővel kezdik a szezont, emiatt sok változás lesz náluk, mert míg a spanyol Rafa Benítez visszafogottabb játékot kért csapatától, a dán Jacob Neestrup nyíltabb futballt játszat a futballistáival, sok letámadással, agresszív labdaszerzésekkel és labda felé védekezéssel.Az edző elárulta, hogy a fejében kialakult a kezdőcsapat, egyetlen poszt kérdéses, a jobb oldali középpályásé. Bévárdi Zsombor térdszalagszakadása után Silye Erik játszott volna a jobb oldalon, ám ő is megsérült. Helyettese várhatóan Győrfi Milán lesz a bajnokikon, ám a Panathinaikosz bal oldalán „jól bontó játékosokkal” szemben kell védekezni, ezért a kupában egy rutinosabb játékos fog kezdeni ezen a poszton.

A magyar bajnoki bronzérmes gárda középpályása, Balogh Balázs arról beszélt, hogy az elmúlt évek párharcaihoz képest a legerősebb ellenféllel fognak megmérkőzni, a „görög futball egyik legjobb csapata” érkezik Paksra, de hazai pályán meglepetésre készülnek. Megjegyezte, hogy nem ők a párharc esélyesei, ezért szerényen, de keményen beleállnak az első meccsbe, megpróbálják védekezésben és támadásban is a legjobbjukat nyújtani.

Még több sport…