2024. december 04. (szerda) 09:28

Petry megtanult fogalmazni

Nem bánta meg a 2021-es, Magyar Nemzetben megjelent interjúját Petry Zsolt, a Hertha BSC korábbi kapusedzője, aki jelenleg a török Samsunspornál dolgozik. Petry a Mandinernek adott interjút, amiben elmondta, hogy profibban kellett volna fogalmaznia abban az interjúban, amely végül ahhoz vezetett, hogy menesztették a Herthától.
„Annak az interjúnak egyébként az volt az üzenete, hogy minden fél szabadon elmondhassa a véleményét. Úgy érzem, általánosságban kijelenthető, hogy kommunikáció szintje került mélyre. Nehezen kommunikálnak egymással a különböző oldalakon álló emberek. Ahogy Gulácsi Péter is elmondta az álláspontját, jogom van nekem is elmondani a saját véleményemet”.

Petry lehet, hogy ma már jobban fogalmazna, de abban megint téved, hogy ő is csak a véleményét mondta el, mint Gulácsi. Ám nagy különbség, hogy Gulácsi véleménye szalonképes, a kapusedző nézetei viszont nem, így jobban tette volna, ha nem dől be a Magyar Nemzetnek. Persze, hogy ma másként fogalmazna, amikor ez a szerencsétlen nyilatkozat a berlini állásába került. és az ne foglalkozzon politikával, aki nem ért hozzá.

A kapusedző a menesztéséhez vezető, 2021-es, Magyar Nemzetnek adott interjúban egyrészt kifejtette véleményét a migrációról, amiről azt mondta: nem érti, Európa hogyan képes morálisan ilyen mélyre süllyedni, mint ahol most van, „a bevándorláspolitika nálam az erkölcsi leépülés megnyilvánulása”. A szivárványcsaládokat támogató Gulácsi Péterre utalva pedig azt mondta: tiszteletben tartja a véleményét, amit Magyarországon sokan nem osztanak, de értetlenségét fejezte ki, „hogy mégis mi késztethette Pétert arra, hogy kiálljon a homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek mellett (…). Én biztos, hogy nem kavartam volna fel az indulatokat az ő helyében.”
célokat is népszerűsíthetnének a sporton keresztül” – fejtette ki az interjúban Petry.

 

Még több sport…