2024. április 23. (kedd) 06:11

Rapport nevetséges támogatást kapott

A magyar minimálbér felét kereste itthon a szeptemberben Romániába igazoló Rapport Richárd sakkmester

Elküldte a Sakkszövetség Szabó Tímeának, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjének, hogy mennyi pénzt keresett a szeptembertől román színekben sakkozó Rapport Richárd. Szabó az adatok alapján azt írja:

a nemzetközi élvonalban versenyző Rapport az éves minimálbér kevesebb, mint a felét kapta tavaly.
A Sakkszövetség összesítése szerint Rapport Richárd mindössze egymillió forintot kapott éves támogatásként. Összehasonlításképp: a KSH által közzétett adatok szerint az éves minimálbér 2 008 800 forint. Rapport azért igazolt át a román szövetséghez, mert a magyartól hosszú könyörgés után sem kapott nagyobb támogatást.

A Magyar Sakkszövetség Szabónak küldött válaszából más érdekességek is kiderültek: ilyen, hogy például még a Kőbánya Sport Klub is kap 1,75 millió forintos éves támogatást, valamint a Tata-Naszály Egyesületnek is leesett 1,35 millió forint – vagyis ők is többet kaptak, mint Rapport.

A Magyar Sakkszövetség arra kérte Szabót, hogy az amúgy közérdekű adatokat ne hozza nyilvánosságra. „Szégyelljék magukat, és gondolkozzanak el: Rapport és a Liu testvérek után kit veszítünk még el a korrupt sporttámogatások miatt?” – tette fel a kérdést posztjában Szabó.

Még több sport…